s v é d s é g e k
Az élet itt sem habostorta, de szabadon halászhatsz a lazacosban

nolblog min

feltöltök

blogolok videót képet hangot

Olvasom-hallom, a magyar választók interneten adják-veszik az ajánló cédulákat, mások ellopják őket a levélládákból. Ilyesmire itt nem kerülhet sor, mivel nálunk nincs ajánlócédula és a küldeményeinket a lakás ajtaján lévő résen dobja be a postás. S azért sem, mert itt az emberek, bár lazán, de komolyan veszik a választást, s betartják a demokrácia játékszabályait, mi több: ezt, a számonkérés igényével elvárják mindenkitől.

VAL 2010 - idén mi is választunk. A svéd rendszer egyszerű, nyitott és átlátható. A választás szabad, titkos és közvetlen. Szabályozói csak a kor, állampolgárság és lakóhely. A rendszer célja: tükrözze a leghűbben a nép politikai akaratát. A pártok a szavazatok arányában kapnak mandátumot. Pártra szavazunk, de a pártlistán az általunk favorizált jelöltre húzzuk az ikszet. A parlamentbe kerülés küszöbe 4%. Korábban három, 1994. óta négyévesek a periódusok. A Riksdag képviselőinek száma 349. A parlamenti-, megyei- és helyhatósági választások  egyszerre és ugyanakkor, minden negyedik év szeptemberének harmadik vasárnapján, esedékesek. 

Svédország (Sverige) területe 450 295 km², lakossága 9,3 millió (+30.000 fő/év), a GDP 23.200 Euro/fő/év.

29 országos választói kerület 310 parlamenti mandátumról dönt, 39 helyet arra használnak, hogy az arányokon tovább javítsanak: a nagyobb lélekszámú kerületeknek adott extra mandátummal. (Hogy hány polgár alkosson egy kerületet, a választási hatóság számolja ki. A 23 megye élén landshövning áll. A 290 helyhatóság (kommun) 5783 választási kerületre tagolt. Polgármesteri státusz nem létezik, a vezetés kollektív, ám egy régi szokás szerint, aki a pénzügyekért felelős, azé az utolsó szó.

Parlament választójoga annak van, aki legkésőbb a választás napján betölti a 18. életévét, svéd állampolgár és Svédországban van, vagy (ha emigrált) volt valaha bejegyezve. 30 nappal a választás előtt a népességet is nyilvántartó Adóhivatal (Skatteverket) automatikusan küld egy választásra jogosító, és annak helyéről, idejéről, stb. informáló személyes kártyát. Az EU választáson való részvétel joga igen, de a helyhatósági és megyei - nincs svéd állampolgársághoz kötve.

A választók többféle módon és időben adhatják le voksukat.  Háromból kettő, a választókerületének kijelölt helyén. Ott a pártok aktivistái által glédába állított teljesen egyforma, de színben eltérő cédulái állnak: a sárga az országos lista neveivel, a világoskék a helyi jelöltekkel, a fehér pedig a megyei kandidátokkal. Az ember elveszi a magáét (de akár mindegyikböl is), megjelöli a favorítja nevét, s a három cetlit egy borítékba téve, önmagát igazolva (e híján egy másik személy is igazolhatja) a névjegyzéket szignálva, leadja voksait.

Érdekes: itt nincs kampánycsend. A pártok önkéntesei még a választás napján, a választói helyiség előtt is üdvözölhetik a polgárokat, kitűzőket, információs anyagokat osztogathatnak - de nem szavazócédulákat!  Az egész egyszerű és laza szokott lenni - ám nem tiszteletlen vagy törvénysértő -, inkább derűs, de ünnepi. Voksolhatunk korábban is, a helyhatóság által megjelölt helyen: könyvtárban, postán, a választás napját megelöző 18 napon át. A külföldön tartózkodók levélben.

Most a jobboldali kék-blokk kormányoz (az utóbbi 100 évben a 23. alaklommal). A Moderaterna (mérsékelt konzervatív) 96, a Center (kb.kisgazda) 29, a Folkpartiet (liberális) 28, a Kristdemokraterna 24 mandátummal  rendelkezik. Az ellenzéki vörös-zöld-blokkban (mely 14 ériódusban volt uralmon, de akár 12- 40 évig is!), a Socialdemokraterna 130, a Vänsterpartiet (balpárt) 22 és a Miljöpartiet (zöldek) 19 mandátumot  birtokol. Egy, frakcióját elhagyott képviselő, politisk vild ('vad') ül külön.

A választási év elkezdődött, s e kilenc hónap alatt a helyzet - mint mondják - egyre fokozódik majd. Túl vagyunk az első többpárti- meg a két nagy párt vezetőjének szópárbaján, melyeket a köztévé á legnézettebb vasárnap esti órákban közvetített. Lesz majd egyre több közönség jelenlétében megtartott vita és duell is. Itt nem költenek óriásplakátokra, túl sok hirdetésre.  Mert drága, s hatástalan. Jobbnak tartják, hogy a tradiciók szerint, tavasz végén a pártok aktivistái kitelepüljenek a tereken, pályaudvarokon, parkokban felállított kis faházaikba (valstuga) - hogy személyesen találkozzanak az utca emberével - a választóikkal!  Hétvégeken a pártvezérek is csatlakoznak, s egymással versengve turnézzák végig az egész országot. A korteskedés hagyományosan a nyár második felében éri el a legintenzívebb időszakát, mikor a kellemes időjárás és a több szabadidő tömegesen viszi ki az érdeklődőket a térgyülésekre (torgmöte), s más választási rendezvényekre. Tiszta népünnepély!

N
incsenek szabályok a pártalakításra - pártnak tekintendő polgárok alkotta bármely csoportosulás. Ha indulni akarnak a választásokon, van néhány formai elvárás: a csoport alkossa meg, fogadja el saját műkődési alapszabályait, nevét, válasszon vezetőséget, szerezzen legalább 1500 támogató aláírást (100 kell megyei, 50 helyi szinten) - majd az előző év decemberéig a választási hatóságnál benyújtott névvel, egyben jelzi indulási szándékát is. A helyi-, megyei- és EU választásra való bejegyeztetés lehetséges anélkül is, hogy a parlamnetin indulnának. A párt nevét regisztrálhatják is: mert védelmet jelent a mások általi, jogtalan használattal szemben. Áprilisig leadják a jelöltjeik névsorát, s júliusig megrendelik a maguk céduláit. A kinyomtatott szavazócédulákat díjmentesen kapják meg a pártok (amúgy önköltségi áron), ha két utóbbi parlamenti választáson min.1%-ot elértek. (A kiszállitásról, elhelyezésről maguk gondoskodnak.) A mai parlamenti pártokon túl a nacionalista SD is teljesítette ezt a kritériumot. Ám csak a második választásra készülő feminista párt (Fi) még nem. Karizmatikus vezetője (ő, itt a képen) kitartóan tiltakozik az 1%-os szabály ellen, s minden eszközt megragad, hogy ébren tartsa a választók érdeklődését,  így például 'bevállalta' a most futó Let's dance! tévés táncversenyt is. (erről majd később)

Ami a pártok anyagi támogatását illeti, a svéd törvényhozás leszögezi, hogy mint a demokratikus berendzkedés pilléreinek, a pártoknak jár a szabadság és függetlenség - s így a kommunikáció és a véleményformálás szabadsága és függetlensége is. A pártok alternatívát adnak a választóknak, valamint ismereteket és lehetőséget az embereknek arra, hogy a befolyást gyakoroljanak, részt vegyenek és felelősséget vállaljanka az ország dolgaiban.

Ezért a pártok nyilvánosan és átlátható módon, közpénzből történő támogatása releváns. Az állami és parlamenti költségvetésből folyósított pénzt a parlamenti pártok országos központjai saját szervezetük és frakcióik müködésére kapják. Évi  400 millió koronán osztoznak; melyet részben célzottan, másrészt saját belátásuk szerint használhatják fel: működésre (333.300 kr/fő/év),  államtitkárokra (50.300 kr/hó), utazásokra (2.500-5.000 kr/fő/év), stb. Parlamenten kívüli párt is kaphat támogatást, ha a két legutóbbi választás egyikén min. 2,5 %-ot sikerült elérnie. Ma az SD (2,9%) felel meg a kritériumnak, de többen is (pl.az Fi) megcélozzák idén.
....................................................................................................................................................

Kapcsolódó korábbi cikkem:  > A képviselő, ha svéd

Fotók: a konzervatív, a liberális, a szocdem, a feminista és a nacionalista párt kampányán készültek / 2006

Kapcsolódó linkek:

>  Valmyndigeten - a választási hatóság, sok nyelven, s videóval informál
>  Riksdagen - a svéd Parlament, sok nyelven - az ide vonatkozó infókkal
> a svéd kormány honlapja, sok nyelven - tagok, teendök, döntések, volt-lesz, stb.
Kormánylista - az elmúlt 100 évben hatalmon lévő kormányok (jobb, bal)

 

A VÉLEMÉNY SZABAD

Eddig 67 komment érkezett ()

1. stefan
2010. 02. 12. 9:20

Ahol a demokrácia a közösség igénye és alkotása, ott a választás tényleg közös szórakozás. Ahol nem a közösség igénye, ott acsargás és egyebek. Már egy ideje ezért mondom, hogy svéd-szerb határt szeretnék:)

2. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 9:27

szia, stefan! rég jártál erre... :)
alighanem - ismét - csak egyetérteni tudok veled... A svédek az adóbevallásból is karnevált csinálnak a ´leadási határidö napján/éjszakáján... (de erröl, majd késöbb, hamarosan aktuális...)
Van egy svéd mondás - Gilla läget! - kb. ez van, jobban jársz, ha megszereted...
s van egy másik is: Man har så roligt som man gör för sig själv... Rajtad múlik, hogy derüs - vagy borús vagy...

3. stefan
2010. 02. 12. 9:36

Kedves Delisa, az élet azért nem ennyire 1szerű. Ami az adóbevallást illeti, tudod, az itt össznépi csalás, kevés kivétellel, adót csalni magyar virtus.
Magyarul is mond6om, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, csak ez mérsékelten igaz, legalábbis 1előre és a mai Agyarországon.
1szer kitöltöttem valami kérdőívet a neten, talán a DN honlapján, abból kiderült, hogy Folkpartiet-szavazó lennék. Énbutaságom kikérte magának, mi az, hogy néppárt, aztán rájött, hogy ott ezek a liberálisok:)
Oldalakat lehetne megtölteni a svéd és a magyarországi választási év összehasonlításával, tanulságos és szomorú olvasmány lenne.

4. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 9:43

3. ...persze, ök is utálnak adót fizetni, de cserébe kikövetelték maguknak a lehetö legnagyobb átláthatóságot az egész államigazgatásban... - mert a folk szerint, így demokratikus.

Azt hiszem, a svédekböl sokan nem nézik ki a harcos tudatosságot, pedig egyáltalán nem egy langyos népség, igaz, csak azért harcolnak, ami sérti igazság-, ill. ezt a bizonyos 'demokrácia' érzetüket...

Välkommen ombord! (FP) :)

5. cselcsabi
2010. 02. 12. 11:36

Delisa,

kösz, nagyon érdekes és hasznos, amit írtál. Nyilván nem kevés munka van benne.

Amit különösen tanulságosnak tartok belőle:

1. ezek szerint a kampány gyakorlatilag egy egész évre elhúzódik. Ennek nyilvánvalóan vannak előnyei és hátrányai is. Az, hogy megdolgoztatja a pártokat egy kicsit, és egy teljes évig kell dolgozniuk azért, hogy esélyük legyen a parlamentbe jutni, kirostálja azokat az indulókat, akik csak hipp-hopp, gondolnak egy nagyot és elindulnak.
Szerintem több az előnye, mint a hátránya, mindenesetre érdemes lenne róla elvitatkozni.
Mindenesetre a Fidesznek azt a javaslatát, hogy szűküljön le a kampány időtartama 45 napra, nem tartom jónak. Ha valamit túl gyorsan akarnak elintézni, az mindig kapkodáshoz vezet, túl sok lesz az indulat és acsarkodás.

2. Ha jól értem, 1500 sima támogatói aláírás kell, jóval előre, egy párt indulásához. Figyelembe véve ezt a kopogtató cédula nevű hülyeséget, ami nálunk van, szerintem itt is alkalmazhatnánk a "svéd modellt". Mindenesetre jobb lenne, mint a cenzusos rendszer. Annyi anyagi teher azért van, ha jól értem, hogy az újonnan induló pártoknak vállalniuk kell a szavazó cédula kinyomtatásának költségeit. EZ méltányos, azt hiszem, és nem olyan nagy teher. Arra alkalmas, hogy a teljesen alkalmatlanokat kirostálja, az alkalmasaknak pedig meghagyja a lehetőséget, hogy elinduljon.

3. A 4 %-os bejutási küszöbön lehet vitatkozni, de gondolom nem nagyon érdemes.

4. Írod, "Itt nem költenek óriásplakátokra, túl sok hirdetésre. Mert drága".
Szerintem ezt itthon is be kellene tartani és tartatni. Ha másként nem, a törvény erejével. Miért kell nekem adófizetőként fizetnem Gyurcsány három emeletes fülét? Ha a nálunk jóval gazdagabb svédek tudnak takarékoskodni, akkor mi miért nem tudunk?
FOgadhatnak el a pártok pénzt mástól is, vagy kizárólag csak állami támogatásból élnek? Ha igen, kiktől?

6. Nantal
2010. 02. 12. 11:52

...hmm...!

...hát igen...! ...Magyarországon is "más világ" lenne, ha például megszűnne az adó titok, stb....!!!
...ez ugyanis, a "seftelések" biztosításának "melegágyai"...!
...jól jártak a svédek, ezzel a hagyományukkal...!

7. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 11:52

szia cselcsabi, örülök, hogy találsz benen érdekeset vagy tovább-beszélni-valót!

Talán az magyarázza meg az általad felvetetteket, hogy a svédek általában nem kedvelik a nagymellényü puffogtatást, viszont hisznek a demokrácia eredeti alapjában: a nép választ, veluk muszáj kapcsolatban lennie a politikusnak, ha el akarja érni öket a programkjával. Ezért a kampány nem egy gyors numera ... hahaha... hanem egy jól és taktikusan felépített, s januártól szeptemberig tartó párbeszéd a választókkal - ezért mennek ki az utcára, nyáron tele a város a faházikóikkal...

s az is fontos, hogy a két szemben álló blokk (a 3 vörös-zöld és a 4 kék-zöld párt) a köztévében, fömüsoridöben . ott ülö KÖZÖNSÈG ELÖTT IS! - vitázzon a legfontosabb témákról... valamint a két miniszterelnökjelölt is ugyanezt megtegye...

A szavazócédulák fillérekbe kerülnek, de sok kell belölük: a szavazók számának 3-szorosa pld-ban szokták kitenni, ami kb. 20 millió db. A feltörekvö pártok felvesznek kölcsönt - aztán visszakapják a cédulapénzt, ha elérik a küszöböt, a 2,5%... mert akkor már jár nekik a többi állami párttámogatás is.

Tehát kell a kiválasztódási folyamat ahhoz, hogy mi képet kapjunk: mit akarnak a megválasztottak

8. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 11:56

6 szia nantal, sokak számítása szerint pontosan elég lenne, ha az elsíbolt adók bekerülnének a pénz-körforgásába... jutna párttámogatásra is több, s akkor nem kellene a homályban pénzre vadászniuk a pártoknak... vagyis a kígyó nem harapna többé a saját farkába... :))

a folyamat itt is lassú volt, s valamikor a 30-as évek közepén kezdödött... Hm, mintha a magyarok akkor mással lettek volna elfoglalva... Kár.

9. cselcsabi
2010. 02. 12. 12:25

"s az is fontos, hogy a két szemben álló blokk (a 3 vörös-zöld és a 4 kék-zöld párt) a köztévében, fö müsoridöben"

2007-ben a Sarkozy. megválasztása előtt kampány idején 3 órás vitaműsorok voltak a France 2-n.
És az egész ország ott ült végig a képernyő előtt. Érezte, hogy nem a lé, hanem a lét a tét, ahogy Gereben Ágnes, nagyon találóan írta.

10. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 12:30

9. persze, itt is így van - ezért is tartjuk a köztévét :)) Nem tudom, milyen hosszúak az egyes adások, de ha nem is 3, másfél órásak mindeképpen vannak. S mint írtam, többször is... különbözö felállásban... De ezen kívül a szokásos társadalmi témákat feldolgozó müsorok is pörgetik a választási témákat, a szakpolitikusokkal, vagy a miniszterelnökjelöltekkel, - s a közönség jelenléte sem mellékes!

11. Nefelejcs
2010. 02. 12. 13:02

Delisa, ne bosszants már, mindig a szomszéd füve zöldebb??

Nálunk miért nem lehet ezt csinálni??

Nyenye.... (panaszosan nyekergek)

12. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 13:23

szia megint nefelejcs, én csak ülök és mesélek... :)
Miért ne lehetne ezt csinálni ott is... de nem is kell így, csak valahogy másként. Mondjuk több bizalommal, több öszinteséggel, több optimizmussal. Kezdésnek -szerintem - ennyi se lenen rossz.

13. gubkaferi
2010. 02. 12. 14:44

Tudod kedves Bloggerina...a svéd rendszerben nem maga a választás menete az érdekes,hanem a választható polgárok személyének minősitése. Kelet-Európában,a volt satelitt államokban a helyzet enyhén szólva más. Csak egy laza példát hozok . Janukovics az uj ukrán elnök a nép közvetlen választottja. 196o-ban fegyveres rablásért állitották biróság elé Jenakievoban, egy év letöltendő börtönnek jutalmazták. Rá pár esztendőre nemi erőszak és huliganizmus vádjával ujabb pontokat szerzett a végrehajtó hatalomnál. Nos amig ilyen emberek kerülhetnek a kontinensen döntési helyzetbe, addig azt mondom kussoljunk mi demokraták. Kiváncsi leszek,hogy a svéd kormány miként fogja kommentálni az uj ukrán elnök személyét. De a törvényhozás véleménye is érdekelne. Nem is beszélve az átlagpolgár poziciójáról a témában.
Szeritem tul sok a képmutatás a mai környező világunkban. Minnél fejlettebb és demokratikusabb a berendezkedés, annál több a letakart valóság........

14. stefan
2010. 02. 12. 14:51

13.
Lehet, hogy szövegértési gondjaim vannak, de nem látom, hogy a bejegyzésed miként kapcsolódik ahhoz, miként választanak a svéd állampolgárok. Az, hogy a demokrácia fejlettségével egyenesen arányos a letakart valóság, szerintem vaskos tévedés.

15. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 14:55

szia gubkaferi, az utolsó mondatod nagy kiábrándultságra - vagy nem kellö ismeretekre - vall... kár. Egy demokráciában a hatalmon lévök csak az önként vállalt kontroll alatt müködhetnek, egyszerüen betekintést kell adniuk, mit hogyan tesznek. Ennyi.

Miután az ukrán elnököt törvényes keretek kööztt megválasztották - a svéd politika, a parlament ezt elfogadja, hogy jöhetnének ahhoz, hogy turkáljanak a pedigréjében, ha egyszer megválasztott politikus. A hétköznapi svéd meg nem is foglalkozik ilyen kérdésekkel. Mi értelme volna? :)

(No, azért itt is akadnak 'fennakadt' politikusok, akiken kiakadt a köznép, mert pl. adót csaltak, sikkasztottak, részegen elütöttek valakit vagy brüsszeli sztriptízbárlátogatást akartak elszámolni... amiben nem csak a pénz-síbolás, de maga a választott program sem elfogadható...)

16. ejmiakő (látogató)
2010. 02. 12. 17:17

A svéd dolgokat nem ismerem, de a németet, az osztrákot elég jól. No meg a nemzetközi médiákat. Ezért kérdezném, hogy mi van arrafelé a hazudozással, az átveréssel? Nem fordul elö, elfogadott, vagy nem ismerik fel?
Mi a helyzet a svédkedéssel? Esik-e szó arról, hogy védeni kell a nemzeti édekeket? Vagy olyan is labdába rúghat, aki ezt tagadja?
Aztán mi a helyzet a multik befolyásával? Mekkora ( nem választott ) hatalmuk van Svédországban?
Esik-e szó a NATO-tagságról? S miféle?
Lenne még 2 kérdésem, inkább fel se teszem.
De a demokrácia a nép hatalmát jelenti. A választás csak egy lehetséges eszköz hozzá. Hogy néz ki tartalmában? Egyrészt van-e józan ész, ami látja a saját édekeket, s el tudja-e érni a nép, amit akar?
Mivel amit én ismerek, a németek meg az osztrákok keményen meg vannak vezetve, ha nem is annyira, mint a nép itthon. Dehát más a társadalom szerkezete is.

17. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 17:34

szia ejmiakö, sok kérdést tettél föl, s jórészükre írtam is választ, már korábbi cikkeimben.
Általánosságban annyit: a svédek miközben védik a saját érdekeiket, s pl. nem engedtek be élelmiszeráruház-láncokat (a Lidl-t is csak nagy huza-vona után... s úgy, hogy kb. felerészben áruljanak svéd élelmiszert is - másként nem is lenne annyi vásárlójuk, mert a német ízlés sokban más.. .:) minden édesebb, sósabb, zsírosabb - de a zöldáruért érdemes odamenni, mert nagyon friss!) - szóval ez az egyik, ugyanakkor az iparban sok külföldi cég 'vásárolta be magát' tradicionális svéd ipari vállalatokba, pl. a Volvo (Geely), a SAAB (hollandok) vagy az Ericsson (Sony) esetében....

18. Nefelejcs
2010. 02. 12. 19:27

Azt hiszem, ezt hívják magyarul szétoffolásnak...

19. stefan
2010. 02. 12. 19:48

Elmebeteg szabadlábon, takarítót a 18-hoz!!!! Delisa, csak a szöveget vedd ki és írd a helyére, hogy az illető átesett az IQ vizsgálaton - hálistennek, negatív.

20. stefan
2010. 02. 12. 19:59

És a söpredékre jellemző szokás szerint arc nélkül könnyített itt a lelkén.

21. Virág elvtárs s.k.
2010. 02. 12. 20:33

18. Az elesettekről megemlékezni tisztességes dolog. A náci és nyilas felhangok viszont elég visszataszítóak.
Aki meg akart emlékezni, az már lerótta a múlt szombaton azt a csekély 65 km-t, esti indulással, 18 órai időlimittel.

Nem tudom, a svédek mit szólnak erre, de a gyalog télen (és ez alkalommal a 65 évvel korábbi, térdig hóban feltételekkel) ez összehasonlítható a sítalpon, márciusban Salen és Mora között teljesített távval....

Lukács Ilona, ha nincs meg a 65 km-ed, akkor kár volt egy ekkora offot idenyomni. Akkor ugyanolyan ergya maga is, mint a nyilas haverjai.

Valóban a demokrácia ünnepe kellene legyen a választás. Sajnos itt már a kampány is ünneprontás.

Virág elvtárs
s.k.

22. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 20:41

18. lukács ilona Nyomtatóbarát változat Megosztom!
---------------------
Csak ne velünk!
Amúgy, kösz, de már más programom van... szerintem, a többieknek is.

23. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 12. 20:42

stefan, nefelejcs, kösz!
(... pedig csak kimentem egy körre... )

24. botlások
2010. 02. 12. 22:18

Lehetne oldani ezt a választási-görcsöt, nálunk is, valami kis játékossággal. Például a plakátragasztó, a választási plakátok kép oldalát enyvezné be...és a fehér hátoldalt látnánk.

25. jucika (látogató)
2010. 02. 12. 23:53

Delisa! Rettenetesen örulök neked! Tàrgyilagosan itèled ès mutatod be a svèd helyzetet ès mindig ragaszkodsz az igazsàghoz! Remèlem, hogy tovàbb folytatod a bloggjaidat, ahol teljesen
neutralis alapon bemutatod a svèd helyzetet! Nem tudod elhinni, hogy mennyire èrtèkellek! Nem ismerlek tèged, de minden amiröl irsz, az a teljes igazsàgot àbràzolja - legalàbbis abbòl a szembontbòl, amiben èn is èlek: közèposztàly!
Mindig èlvezettel olvasom a bloggjaidat!

26. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 13. 0:24

szia jucika, én is örülök, hogy újra itt látlak! Mindig izgalmas - és segítség - olyan látogatók véleményét olvasni, akik szintén itt élnek... néhányan vagytok...
Pirulva, de köszönöm... :)
(ha van kedved, én szívesen váltok Veled mailt...)
Gyere gyakrabban! (s szólj hozzá...)

27. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 13. 0:29

üdv botlásoknak! ... tetszik, hogy humorosra veszed - Nem kellene olyan komolyan venni az egész politika-cirkuszt a való világban sem... lám, hová vezetett a görcsös hatalomvágy.
Rajta, kezdj hozzá... hátha másnak is tetszik...
Gyere máskor is!

28. Virág elvtárs s.k.
2010. 02. 13. 8:31

24. nagyon jó!....Bár ha lehetne a plakáton láthatónak maradó részre szavazni!

29. botlások
2010. 02. 13. 12:33

( 27.) Köszönöm, a szép szavaidat, a szíves invitálásodat, kedves delisa!

30. Feri-bá (látogató)
2010. 02. 13. 16:13

Egy igazi történet egy svéd választóról, ( matek tanárom volt itt a polytechnikumban)
" minden választási évben amikor a válsztás megtörtént, körbesétálta a városunk fö térét "Stortorget", ovatosan leszedte a politikai pártok plakátjait öszzehajlitotta és hazavitte ezeket.
Négy év elteltével a következö választás elött "megjelent" a tanárom a térgyüléseken pláne akkora amikor pártvezérek agitáltak és válszoltak a szavazók kérdéseire. Nyugodtan szót kért, elövette a négy éve örzött plakátot és rámutatva megkérte: tessék már beszámolni az érdeklödöknek hogy sikerült megvalósitani azt amit négy évvel ezelött igértek a választoknak :
" 6000 új munkahely létrehozása, jelentös adócsökkentés, lakáskérdések, betegápolás, nyugdijasok helyzete stb?" Szemtanuja voltam: tapsvihar, és egy eléggé elpirult dadogó poltikus
aki teljesen más témával szerette volna eltériteni az ott álló tömeg figyelmét.

31. stefan
2010. 02. 13. 19:08

Friss hír: lehet, hogy az egyik parlamenti párt némely vezetője manipulált. Már ez sem emlékeztet a mi országunkra (nálunk mindegyik összes vezetője manipulál), viszont ez esetben maga a párt vizsgálja ki, hogy mi történt.
www.dn.se/nyheter/valet2010/hogt-uppsatta-moderater-utreds-av-partiet-1.1044956

32. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 13. 19:08

30. Az egyszerü módszerek nagyon eredményesek tudnak lenni... ;)

Ma olvashattunk egy választási csalásról, mely során egy konzervativ képviselöjelölt pénzzel verbuvált tagokat a pártjába. Az vált gyanússá a pártban, hogy egy jellemzöen nem konzervativ stockholmi kerületben, rövid idö alatt mintegy 150 új tag kérte felvételét... A képviselöjelölt bevallotta a vesztegetéssorozatot, s lemondott. Nem kizárt, hogy többen is alkalmazták e tiltott módszert tagtoborzáskor. - - Kínos.

33. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 13. 19:09

szia stefan, ez vicces . egyidöben gondoltunk ugyanarra :))

34. Feri-bá (látogató)
2010. 02. 13. 19:15

valahogy ennél kinosabb: az LO tagság ( szakszervezetek) automatikusan anyagilag támogatja
a szocialdemokrata pártot ( tehát még a legkékebb jobboldali is ha pl. a vasas szakszervezet tagja)

35. stefan
2010. 02. 13. 19:16

Előferdült már:)

36. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 13. 19:26

34.szia Feri-bá, igen, fura... ez egy elég régi összefonódás, nem? minden valasztási évben felhozza a sajtó... nem hinném, hogy változni fog.

37. Feri-bá (látogató)
2010. 02. 13. 20:12

34.delisa. pláne azért fura hogy nem fillérekröl beszélhetünk! 2000-2004 között évente 90 milió koronával támogatta LO a soc.dem pártot ( a 14 LO "esernyöje" alá tartózó szakszervezet tagjai automatikusan "kényszertagok" is voltak a soc.dem pártban, Nem is szólva az u.n. Parlamenti "támogatásról", mivel az összeg nagysága a bejelölt párttagok számára van alpozva. Mindnél több párttag annál nagyobb öszzeg! (ez szerencsére megszünt 1991-ben.)
De az anyagi "támogatás" ami a szakszervezeti tagsági dij 0,25% mai napig is a soc.dem pénztárcába kerül, tök mindeggy ha ezt akarja az ember vagy nem!

38. Feri-bá (látogató)
2010. 02. 13. 20:25

Hej Stefan! Na az adóbevallásról csaka annyit, ismerös részedre a Hasse & Tage ( Hasse Alfredsson és Take Danielsson) ök egy kabaréban javasolták az itteni (régebbi amikor a felsö adóhatár tullépte néha még a 102% -ot is!) adóbevallás egyszerüsitését:

mennyi pénzt kerestél?, mennyi adót fizettél? mennyit költöttél el? ami mardat utald azonnal át az állami kasszába, mivel nem elegendö adót fizettél!!!

39. schön laura (látogató)
2010. 02. 13. 22:39

Érdekes ez az óriásplakátmentes, beszélgetős-vitatkozós kampány. Itt köpködni- mocskolódni tudnak a legjobban; a pártok egymás közt csak ezt teszik. Egy kulturált vita a közszolgálatin és beszélgetés az emberekkel, ez teljesen elképzelhetetlen és talán nincs is rá igény. A választókat teljesen hülyének nézik, mert sajnos a többség az is. Bőven elég nekik néhány hangzatos és teljesen értelmetlen jelszó, amiket nagynehezen elolvasnak az óriásplakátokon.

40. stefan
2010. 02. 14. 9:28

Na schön, Laura, hát mit gondolsz Te a zemberekről?? A magya remberekről??? Tök élet s en 1etértek.

41. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 14. 9:40

39-40- Ha ennyire padló az egész, akkor innen már csak fölfelé van...
Nem lehet ilyen extrém elutasítónak lenni, inkább gyüjtsetek híveket... s tegyetek valamit...

42. stefan
2010. 02. 14. 9:44

41. Kedves Delisa, már megint sokáig merengtél a forró kávét tartalmazó csészéddel a kezedben kinézve az ablakodon a téli tájra, hogy költői legyek. Ez nem elutasítás kérdése, hanem szikár tény: itt pillanatnyilag tényleg nincs igény a demokráciára. Mivel a keretek még demokratikusak, most demokratikusan megeresőíti az ország a választáson, hogy nem kell neki a demokrácia, ő Törputyint akar. Ettől én még tehetek x-et a szép Laura neve mellé, akkor sem jutunk messzire.

43. schön laura (látogató)
2010. 02. 14. 10:05

41. delisa: attól tartok nemsokára meglátjuk, hogy lehet ennél még lejjebb kerülni.... :(
És Stefannak igaza van, ehhez nincs mit hozzáfűzni.
shön laura for president?! :) Stefan köszönöm az x-et, én is tennék a Te neved mellé, de én most ott tartok, hogy egy segglyukat rajzolok abba a bizonyos körbe az x helyére... (egy barátnőm kitűnő ötlete nyomán)

44. stefan
2010. 02. 14. 10:13

Laura president! +értem rajzolós kedvedet, de bízom abban, hogy mégis akad majd lista, amelyre szavazol, ha másképp nem, gumikesztyűben és csipesszel tartva a lapot. Én legalábbis ezt fogom tenni. Egyéniben és a zelnökválasztóson természetesen a Tied vagyok:))
És természetesen lehet még lejjebb kerülni, sokkal lejjebb.

45. schön laura (látogató)
2010. 02. 14. 10:24

Stefan, jut eszembe, lehet, hogy Te túlképzett vagy politikusnak... :)

46. stefan
2010. 02. 14. 10:29

Ó az nem lenne gond, ha így is lenne, mert bármikor hozzá lehet butulni a politikusokhoz, csak meg kellene tanulnom lopni is, azt viszont állítólag korábban kellett volna kezdeni. Azért, ha álomelnök leszel, tégy + miniszterelnöknek, és minden hónapban elmegyünk tanácskozni kandináviába. Aztán elszámoltatjuk demorkatikus továbbképzésnek. (Mindenki hoz6 1 kísérőt:))

47. schön laura (látogató)
2010. 02. 14. 10:38

Stefan: :)

48. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 14. 11:20

stefan, a józan eszemet nem vesztettem el - nagyon is racionális vagyok, ugyanakkor nem fogadom el, ami kibontakozóban van. A választás mindig adott: sajna a szabályok olyanok, az gyöz, akinek alistáján alegtöbben ikszelnek nevet. Én behúznám schönalaurára, de van egy gond: ö sajna nem szerepel egyik li´stán sem... De addig is nem a legkisebb ellenállás felé mennék... hanem igyekeznék nagyobb ellenállást mutatni, és magamnak híveket szerezni. Lsd. Seres Mária... hallottam, öt 'falónak' látják sokan... - volt egy progresszív ötlete, ami mellé oda tudott állítani félmillió embert.... nem tudom, hogy csinálta, de lehetséegs volt...

49. stefan
2010. 02. 14. 11:31

48.
Delisa, egy pillanatig sem állítottam, hogy elvesztetted volna a józan eszedet. Költői ihletésű kezdő sorommal:) csak arra utaltam kedvesen - úgy tűnik, ez nem vevődött észre:( -, immár sokadszor, hogy egészséges svéd mentalitással nézel kies hazánk kedves polgáraira.
Ami kibontakozóban van, én sem fogadom el, de megállítani sem tudom, hiszen, amint írtad is, akire a legtöbb x érkezik, az lesz a nyerő.
A magam módján igyexem is tenni ellene, nem mondom, hogy nagy 6ékonysággal, de ez már nem rajtam múlik. Még arra is kísérletet tettem, hogy Laurát lebeszéljem Picasso erotikus korának utánzásáról és meggyőzzem, elégedjen meg helyette egy kubista x-szel.
Seres Máriának úgy tűnik, van színe és visszája, az első 5letét még támogattam.

50. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 14. 14:31

stefan, reálisan nézve is van másra lehetöség. Azt gondolják sokan, amit Te... így azán arra jutnak, hogy minden ellenkezés felesleges... de ezzel csak a negativ gondolatok és magatartás adódik össze... ebböl naná, hogy nem lesz más, mint az, amire "számít" mindenki... Nem lehetne fordítva: a pozitiv gondolatokat elövenni és összeadni?

Mi lett Seressel? Nem követtem az aláírásgyüjtés óta.

51. stefan
2010. 02. 14. 18:00

Reálisan nézve az orzáot kellene lecseérlni, az meg ugye nem szokott menni. A politikusaink olyanok, mint mi magunk. Mi magunk igen hozzászoktunk egyrészt a hétköznapi családokhoz, másrészt az irigységhez. Bármi kapcsán mutatod meg az egyébként követendő svéd modellt, a lényeg mindig ugyanaz marad: a közösségnek kell előbb változnia, aztán fognak a politikusok, mert észerveszik, hogy a régi módon már nem eladható az árujuk. Abban itt mindenki igen nagy, hogy a sok csaló gazember politikus modnjon le, csak akkor kezd el csöndben lenni, amikor nek kellene abbahagynia az adócsalást. Az meg egyéni döntés kérdése elsősorban, az éthosz viszont nehezen importálható. Hát ennyit arról, hogy minden ellenkezés felesleges-e vagy sem.

52. lilja4ever
2010. 02. 14. 18:39

Stefan igazán szépen és érthetően megfogalmaztad a lényeget, én csak itt bólogatok...

53. stefan
2010. 02. 14. 18:43

Gondoltam, hogy bólogacc, köszönöm:)) Pedig ritkán varázsolok ennyi elütést.

54. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 14. 18:45

51. Akkor ez aztördögi kört soha senki nem fogja egbontani`? De igen, mert másként tönkremegy az ország, vagy polgárháború lesz... Kinek az érdeke? egyik vagy a másik.

Kérdés, alulról, vagy felülröl kezdeményezik-e a változást.

55. stefan
2010. 02. 14. 18:55

Nem látunk a jövőbe, viszont polgárháborúval tele van a történelmünk. Az ország tönkremenetele viszonylagos, hiszen a magyarok büszkén szokták mondani: olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy. Hogy lehetne emberhez méltón is élni? Hja kérem, ahhoz szorgalom, kitartás, önismeret, viszonylagos őszinteség és egyebek kellenének. Most hanyatt-homlok az ellenkező irányba haladunk.

56. lilja4ever
2010. 02. 14. 18:57

Polgárháború alatt azt érted, hogy erős(ködő) fiatalemberek szétzúznak mindent és mindenkit, ami az útjukba kerül? mert az már megvolt. és nem lett tőle jobb. sőt...

57. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 14. 18:59

55. Ez a történelmi elörevetítés nem túl vidám... :( Az örök túlélés... még mindig nem elég unalmas müsorszám?...

58. stefan
2010. 02. 14. 19:06

Néha nagy levegőt veszek, Delisa, amikor Neked válaszolok, de rám fér a türelem erényének gyakorlása. Nem az a kérdés, hogy nem unalmas-e ez a műsorszám, hanem az a helyzet, hogy itt ezt folyamatosan újrajátszatja a többség, a kisebbség meg vagy elmegy külföldre, mint például Bartók, Kerényi Károly stb., hogy csak a századunkról beszéljek, vagy egyikük-másikuk a szárszói pályaudvarra - más megfogalmazásban: két út van, az egyik az alkoholizmus, a másik nem járható, és még sorolhatnám. Akik a fentebbiek közül egyiket sem választják, azokról a környezetük utóbb szép emléket őriz, és ezzel nagyjából vége.

59. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 14. 19:08

56. lilja - bocs, hogy belekotyogok - ahogy látom, elkezdödött... de nem feltétlenül kellene neki megsokszorozódni. Ez a választás nem kis kockázattal jár--- kár, hogy a cassandrákra megint nem hallgatnak.

60. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 14. 19:10

58. stefan, tack, csak nevellek... :) det ingår... '

(annars håller jag fullt med dig... :(

61. stefan
2010. 02. 14. 19:11

Cassandrának ugyanis az volt a büntetése, hogy tudhatja a jövőt, de senki nem hisz neki - ismerték a görögök az emberi mentalitást csodamód. Nekünk azért is felüdülés olvasni a blogodat, mert folyamatosan azzal szembesít, amint ezt már írtam, hogy lehet másként is.

62. stefan
2010. 02. 14. 19:12

:)

63. lilja4ever
2010. 02. 14. 19:18

61. stefan: a Cassandra-definíció ugye nekem szólt, kis butuskának? Köszi, Tesó! :))

64. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 14. 19:20

61. stefan, igen, emlékszem ... Cassandra balszerencsés sorsára... / sehol se vagyok hozzá képest, nekem csak zsigeri megérzéseim vannak, mások azt mondják: du har bra analytisk förmåga... :)) ... de kapom érte a jutalmat, jófajta hazaárulózás formájában... :)))

... ezért (is) írom és nem sírom...

65. stefan
2010. 02. 14. 19:21

Nem, én tényleg imádom az ilyenekért a görögöket, eszembe sem jutott a felvilágosító szándék.

66. stefan
2010. 02. 14. 19:22

A 65-ös liljának válasz, csak lemaradt.

67. delisa (szerkesztő)
2010. 02. 14. 19:27

65. tudom... / a görögöket én is... Mindent tudtak, s mident´kitaláltak nekünk... ahogyan a danon-reklámban is megaszonta a néni...

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.