s v é d s é g e k
Az élet itt sem habostorta, de szabadon halászhatsz a lazacosban

nolblog min

feltöltök

blogolok videót képet hangot

 
Nincs kampánycsend - éppen ellenkezőleg: a vasárnapi válasaztás előtti utolsó napon padlóig nyomták a gázpedált a kormányra törekvő pártok első emberei. Azt hangsúlyozták: aki szereti Svédországot, nem adja voksát a nacionalistákra. 

Vasárnap koraeste  megtudjuk, ki a következő miniszterelnök, vagy ahogy itt mondjuk,  statsminister: A svéd politikában először, újráz-e  a jobboldal, Fredrik Reinfedttel - aki a liberálisokkal, a kereszténydemokratákkal és a kisvállalkozók pártjával közösen sikeresen kormányozta el az országot a gazdasági szakadékába zuhanástól.

Vagy a szociáldemokrata  Mona Sahlin kapja-e a lehetőséget, s lesz az első svéd miniszterelnöknő, maga mögött tudva a zöldeket és a baloldaliakat. Az utolsó számok igen izgalmasak: 46,9 % - 43,9 %.

Úgy fest, hogy a nacionalistáknak (SD) is van esélyük a parlamentbe jutásra.
Ám - arra nincs, hogy a mérleg nyelve legyenek. Kék-vörös holtverseny esetén sem.

A hét parlamenti párt vezetői, már egy évvel ezelőtt leszögezték: bármilyen erőviszonyok alakuljanak is ki vasárnap estére, semmilyen körülmények között nem működnek együtt a nacionalistákkal - akik úgy képzelik el a szebb jövőt, hogy a 'mi Svédországunk' legyen a svédeké, s akik programja az emberi méltóságot és az emberi jogokat illetően szembemegy (az őket kifejezetten támogatókon kívül) mindenkivel.

A top-politikusok következetes ellenállása, mintha sarkallná a választókat is.

A több hete tartó előszavazás során már 1,9 millióan adták le voksukat. Azonban a választás napján leadott cédulával felülírhatjuk az előszavazatunkat. Rádásul, majd' ugyanennyien nem döntöttek még! Ezért a szombati kampányfinisben - a szakadó eső ellenére - utcai gyűléseken  majd este a tévében bíztatták a bizonytalanokat: menj szavazni, s szavazz helyesen! 

Igaz, egyik kezük maguk felé hajlik, ám a másikkal határozott stop-ot mutatnak az SD felé. 

Miről van szó? A nacionalisták előretörése, a bizonytalan 1,6 millió közül akár minden második polgárt is 'átszvazásra' sarkallhat - akik a saját korábbi pártpreferenciájuk ellen! - s annak éredekében voksolnak majd, hogy biztonsággal megakadályozzák az SD hatalomba kerülését.

Hogy bármelyik pártcsoport is nyer, legyen stabil többsége. Mert a saját preferenciánál is fontosabb, hogy a nacionalisták ne jussanak szerephez.

........................................................................................................................................

Az pillanatnyi arányok: iTT  (Flash.grafika)

Kapcsolódó korábbi cikkem: Így választunk mi

A svéd köztévé (SVT) választási weblapja - sok érdekes és aktuális anyaggal

 

 

A VÉLEMÉNY SZABAD

Eddig 305 komment érkezett ()

1. gladiolusz
2010. 09. 19. 12:22

Magyarországon a legutóbbi ( ma délelőtti MTI-index) cikk ezt mondja:

"nem zárható ki, hogy a populista párt a mérleg nyelvévé válik: ez politikai válsághoz is vezethet Svédországban....
A reggel hat órakor kezdődő és 18 órakor záruló voksoláson csaknem hétmillió választópolgár adhatja le szavazatát "

2. czimmy (látogató)
2010. 09. 19. 12:23

remélem, a szociáldemokraták nyernek ;)

3. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 12:31

A szociáldemokrata győzelem szerintem biztos, más kérdés hogy a baloldali szövetségnek nem lesz meg a többsége.

4. Dodgem
2010. 09. 19. 12:39

TPB: The Pirate Bay Ezért szeretem a Svédeket.

5. stefan
2010. 09. 19. 13:25

gladiolusz, ez csak az MTI színvonalát mutatja. Nagyon rég megmondta az összes parlamenti párt, Delisa is írt már erről, talán ugyanezen cím alatt, korábban: nem szövetkeznek az SD-vel. Erre persze agyarisztáni politikán edzett emberek mondhatják, láttak már ilyet szdsz-maszop és fidesz-liberálisféregirtótorgyán között, de ez más világ, mármint a svéd. Itt az elvesztett hitelességet nehéz visszaszerezni, maradéktalanul nem is sikerül, lásd Mona S. pártvezér esetét a Tobleronével. (Persze nálunk ez sem érthető, a mi vezető politikusaink milliárdos szinten szoktak korruptak lenni.)

6. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 15:37

szia gladiolus, az MTI talán informálódhatna, mielött kiad híreket... pl. tölem.... :D

A választási helyiségek 8.00 és 20.00 között tartanak nyitva, 7,1 millió a szavazati joggal rendelkezök száma.

A nacionalisták, ha be jutnak a parlamentbe, már rég magukra maradtak, uis az együttmüködés kizárt a demokratikus pártok részéröl, egalább is tegnap még így volt.

Politikai válságról pedig annyira nincs szó, hogy a B-terv szerint, egál esetén a jobboldal számára a zöldek jöhetnek szóba.

De: ahogy a svédek mondják, den dagen, den sorgen - ha majd odaérünk a hídhoz, átmegyünk rajta....

7. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 15:38

szia czimmy, ezt még ca. 3 millióan várják... :D
S te miért?

8. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 15:40

3. szia anarchia (szép neved van :) ... a szocdemek nyernek, akkor valószínü, meg is lesz a balldali többség...

9. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 15:42

4. szia Terminator, ... szalmaláng pártnak látszanak a Piratok... küszöb alatt várják öket.

10. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 15:44

szia stefan, hm, az MTI-röl eddig jobb véleményem volt.. ha a svéd hírek ilyen nehezen érnek el odáig, mit várhatunk Kína esetében?

11. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 17:26

A ma esti lapok délelötti kadása címlapjukon, s határozott hangú vezércikkben szólítanak az SD elleni voksolásra.

A baloldali Aftonbladet föszerkesztöje történelmi párhuzamokat sorol elemzésében és a svéd közelmúlt szélsöjobbos ámokfutására emlékezteti az olvasót (amikor a stop-ot muttaó tenyérbe írtuk: Rör inte min kompis! (el a kezekkel a barátomtól) Egy sor neves müvészt sorakoztat föl netes peticiója mellett, s várja a csatlakozókat... eddig tobb, mint 66 ezren írták alá.

aftonbladet.se/

- Míg a liberális Expressen politikai szerkesztöje figyelmeztet: a szavazatodon is múlik! S egy csatornába hajított SD-s szavazólista fotója uralja a címlapot, rajta öles betükkel: NEJ! - Svédországra szavazz - az idegengyülölet ellen!

www.expressen.se/ledare/dahlberg/1.2141031/rosta-nej-till-hatet

12. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 17:31

Éppen nézegetem a youtuben. választási videókat:Hát ott se jobb sokkal. A jobboldali szavazok rendszerint nevezik a csajt Mona muszlimnak , meg büdös hazaáruló k..nak: Ott sincs azért kolbászból a kerítés..

13. maxval bircaman
2010. 09. 19. 17:36

Offtopik: Hol lehet megnézi a szocialista sztriptízelőadást?

14. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 17:43

Anarchia, te nem a jobboldali pártról beszélsz - ilyen nevü nincs is - , hanem a nácikról. (SD) Ök nyomták plakátra azt a sajtófotót, melyen Mona látható, egy mecset meglátogatása közben (zöld sálat terített a fejére)

Amúgy valóban nincs kolbászból a kerítés. De mit láttál a youtube-on, amiböl rájöttél: itt se jobb...

15. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 17:43

13. max, ... mi van?

16. maxval bircaman
2010. 09. 19. 17:44

17. stefan
2010. 09. 19. 17:46

11.
Hát ja. Több, mint 77 700 már. A dolog addig rendben is van, hogy ne gyűlöljük az idegeneket, egyáltalán, igyekezzünk senkit sem gyűlölni.
Már csak azt kell elérni, mondja a tetőtől talpig liberális lelkem, hogy a zömmel iszlám bevándorlók ne építsenek párhuzamos társadalmat, hanem fogadják el a nyugati kultúra alapjait. Ha nincs ínyükre, keressenek másikat. Szép dolog azt mondani, hogy az értékrendünkhöz tartozik a vallásszabadság, épülhessenek tehát mecsetek és minaretek (meg mindenféle retek, de ez csak szóvicc), csak lássam keresztény templomok (meg zsinagógák) épülését a nagy moszlim városokban, meg olvashassak vezető iszlám publicistákat arról elmélkedni, mennyire katasztrofális az iszlám számára az iszlám nevében elkövetett terror, ideértve a nyugati kultúrában felnövő leányok meggyilkolásának eseteit, ha azok átléptek bizonyos határokat (a svédeknél hedersmord). Szerintem e néhány apróság apasztaná, ha meg nem is szüntetné az SD forrását.
Summa: éljen a svéd demokrácia, büszke vagyok arra, hogy a pártok elutasítják az SD-t, de némi éberség nem árt. A megoldás nem az idegenellenesség, de én óvakodnék azoktól, akik a nyugati kultúrának csak az anyagi előnyeit akarják élvezni, miközben fanatikus hitbeli gőggel vitatják el létezésének jogosultságát is.

18. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 18:11

stefan, a svédek' mint tudjuk 'blåögda' - kékszemüek, vagyis naivak, de nem ejtették öket a fejükre...

Az utolsó félmondatod ... - érvényes itt is.

19. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 18:12

16. jja, az marhaság, össze-vissza ollózták a cikket... A V part egyik vidéki csoportja csinálta azt a jippót, nem sokaknak tetszett...

20. maxval bircaman
2010. 09. 19. 18:17

19.

Szóval nem szocialista sztriptíz, hanem egyenesen kommunista-feminista sztriptíz???

21. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 18:17

max, íme itt a SVT híradóának bejátszása:

svtplay.se/v/2145187/rapport/strippa_pa_v-fest

Järna nevü faluban történt a helyi Vänsterpartiet bulján - s a párt országos vezetöje sajnálatosnak nevezte, s egyben elhatárolódott a dologtól

Bunkók mindenütt vannak.

22. maxval bircaman
2010. 09. 19. 18:19

21.

Nem bunkóság ez. A sztriptíz művészet, ne nézd le.

23. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 18:28

22. aha, neked az, számomra bunkóság.

24. maxval bircaman
2010. 09. 19. 18:34

23.

Nem. NEKED nem tetszik ez a művészeti ág, ez rendben van, nekem sem tetszik pl. a balett, de attól még művészet.

25. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 18:48

maxval, ne fárassz... 1) mi müvészi van 5 perces vetközésben? 2) mi köze avetközésnek a párthoz? 3) mely ráadásul az egyenlöségröl papol, itt meg egy nö vetközésén nyammog... 4) ha meg nem tudja a balkéz, mit csinál jobb - akkor a pártvezérek kapják össze a tagságukat. - vége, roló.

26. gladiolusz
2010. 09. 19. 18:54

Az MTI-től nem szabad túl sokat várni, volt már szerencsém valótlan híreket olvasni onnan...

Amivel nem értek egyet, hogy a széljobbott egyértelműen az "idegengyűlölet" miatt támadják...szvsz nem az a legveszélyesebb az ilyen pártok esetén, ráadásul ennek még némi alapja is van...persze biztos mást is kifogásolnak, de az újság ezek szerint ezt emelte ki
"NEJ! - Svédországra szavazz - az idegengyülölet ellen"

sztriptíz egyesek szerint lehet művészet, persze nem ilyen körülmények között előadott produkció (sajnos nem láttam:) ), ami azért jó nagy égés a párt számára...szerintem legalábbis

27. stefan
2010. 09. 19. 18:59

25.
Delisa, ne fáradj, felesleges. Nem az idegenellenesség miatt, de megnéztem, milyen feltételei vannak a svéd állampolgárságnak. Esélyem sem lenne.

28. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 19:04

Na Nemsokára kiderül mire voltak képesek ezek a piszkos feminista ateista balosok:)

29. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 19:06

Ott a messzi északon off...

30. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 19:20

28. anarchia, nem kötelezö egyetértened a feministákkal, de beszélj róluk kukturember módjára.

31. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 19:23

27. stefan, szerintem nem nehéz... mi volt, ami annak tünt? új szabályok lennének?
2 év itt-élés után állandó tart.engedély, majd +3 év itt-lakás, munka... adózás > állampolg-ság

32. stefan
2010. 09. 19. 19:28

31.
Honnan lenne nekem öt évem és pénzem ott élni? Most kell, azonnal, a szép szememért és a sok eszemért:))) Tényleg nem egyszerű, általában minimum öt év kell hozzá, ahogy barangoltam a Migrationsverk honlapján. És, ha megmondanám, hogy én szeretem Svéciát, nem adnának soron kívül? Nem, ezek ilyenek:(((

33. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 19:32

26. gladiolus, ... pedig olyan egyszerü volna fölhívni egy autentikus forrást (a svéd társcéget, a TT-t, valamelyik újságot, ... ott az internet is, csak nyelvet tudó embereket kellene alkalmazni... vagy tudósítókat.... mert az internet - nem minden...

A sztriptiz - a vetközés - persze lehet élményszerü, lehet müvészi - a megfelelö összefüggésben, de nem egy pártbulin;

A szélsöjobbot , konkrétan a Sverigedemokraterna nevü párt politikáját nincs miért szeretni - legalább is egy humanistának vay demokratának - mert az a kirekesztést ragozza három pontban.

Homogen államot akar, mely elszigeteli magát. Ez itt nem ízlik az embereknek ...

34. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 19:35

32. A kezdet nem rossz: jól beszélsz svédül - ezt nem mindenki mondhatja el magáról azok között, akik más országból költöztek ide ... ismered, kedveled az országot, tudod mi-hogyan müködik... - ezek mind elönyök. och så har du en positiv inställning..

35. stefan
2010. 09. 19. 19:40

Még 19 perc és bezár a bazár. Láttad ezt az összefoglalást a svéd választójog alakulásáról?
www.dn.se/nyheter/valet2010/allmanna-rostratt-en-standig-politisk-process-1.1173359

36. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 19:47

A három országos csatornából kettö most indítja a hosszú voksok éjszakáját, amit úgy hívnak: VALVAKA - választási 'virrasztás' miután régebben csak másnap reggelre volt eredmény...

A pártok kibérelnek nagy éttermeket, vagy mást... s büféasztalok mellett várják az eredményeket.--- elmentem volna, de ömlik az esö... (s délelött rendesen megfagytam a többórás cédulaosztás közben - a szavazóhelyek elött, 'misszvörld' szalaggal meg egy kosár szavazócédulával áll egy-egy választási aktivista , mi négyen voltunk, s jót beszélgettünk, teáztunk, amivel az egyik közelben lakó 'kollega' kínálta meg a kvartettünket... miközben üdvözöltük az érkezöket... Be a helyiségbe persze nekünk nem szabad menni, legalább is nem pártjelvénnyel ) A szavazóhely elöterében természetesen minden induló párt listás cédulái ki vannak téve, abc-rendben... volt egy SD is, 2 névvel... a többiekén 20-20 név sorakozott, ikszelésre várva)

A köztévé (SVT) valvaka-ja

svt.se/2.129975/valet_2010

A tv4 magántévé valvaka-ja

www.tv4.se/

37. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 19:48

36. ott nem, de a parlament honlapján (ott is megvan... )... érdekes... vettem onnan adatokat korábban

38. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 19:51

35. prima összefoglaló! kösz, le is veszem...

39. gladiolusz
2010. 09. 19. 19:57

33 delisa
ha tényleg csak az idegenellenességet ragozza,, akkor bizonyos értelemben még szánalmasabb, mint a hazai széljobb...

most ugye nem csak másnap reggelre lesz eredmény??
tíz körül terveztem visszanézni, esetleg valami előzetes akkora már

40. maxval bircaman
2010. 09. 19. 20:03

Megjegyzem, elég jól meg van csinálva a svéd internetes választási infó.

Találtam ezt www.val.se/val/val2010/valnatt/R/rike/index.html itt valós időben jelennek meg az eerdmények, hozzáteszem nem tudok svédül, de nagy tudomámmal kikövetkeztettem, hogy erről van szó.

41. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:09

39. mindjárt jönnek a számok... 8-kor zártak a szavazóhelyek...

42. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:10

40. igen max, az info jó... belinkeltem én is a cikkbe egy on-line grafikont...

Ahol te nézed az a választási hatóság---

43. stefan
2010. 09. 19. 20:13

Úgy tűnik, a szociáldemokraták megnyerik a szavazást és elbukják a választást, a SD pár tizedszázalékkal bent van az ogy-ben, bár épp pár tizedszázalék változik a legkönnyebben, +látjuk.

44. stefan
2010. 09. 19. 20:19

Már meg is jött az első eredmény, 84% feletti részvétel Nyugat-Götalandban, a demokrácia gyakorlása.

45. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:27

hja, korai még... ez csak az eleje, a kistelepülések - a nagyvárosok eredményei késöbb érkeznek
Hja, a részvéel rekordmagas, mint rendesen, ha rosszabb idök jának.... összezárnak a választók..

46. stefan
2010. 09. 19. 20:29

Hol lehet látni blokkonként, hogy ne kelljen mindig összeadni?

47. stefan
2010. 09. 19. 20:30

Valahol baromira alacsony lett a részvétel!

48. maxval bircaman
2010. 09. 19. 20:30

Remélem veszít a szociáldemokrata párt. Hiszen ha jól látom egy szélsőséges párttal vannak koalícióban.

49. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 20:33

Ahogy jönnek a városi eredmények a szocdemek úgy jönnek felgondolom ott is .

50. stefan
2010. 09. 19. 20:37

49.
Svéciában azért elég másképp van ez a város és vidéke varázslat, mint Magyarországon. Egy öntudatos hedemorai gazdálkodó hamarabb szavaz a szocdemekre, a gazdag stockholmi polgár meg valamelyik alliansosra, miközben a városi munkás kevéssé kereszténydemokrata i tak dalse:).

51. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:38

stefan, az STV nyomja ötpercenént...

svt.se/2.129975/valet_2010

52. stefan
2010. 09. 19. 20:40

A val.se szerint igen eltérnek az adatok a négy évvel ezelőttitől, tényleg kíváncsi lettem, mi lesz a vége.

53. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:42

jellemzöen északról délre kékül be az ország... a 3 nagyváros közül Göteborg a legvörösebb, Malmö konzervativ , Stockholm konz-liber + zöd, s más alternativ, kisvárosok délen C, északabbra S, bevándorlók többsége S, az integrálódott csoportok vegyesek

54. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 20:42

Hülyeség a parasztok mit keresnének 1 szindikalista feminista szocdempárt oldalán?Szocdemek a városi munkás meg a nők+ bevándorlok körében népszerű..

55. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:44

anarchia, max... nyugi, ez nem karácsony... :D

56. maxval bircaman
2010. 09. 19. 20:44

Egyébként tényleg érdekes a térkép. Ugye 4 % a küszön, s nem 5 %?

57. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 20:44

Mindenesetre a svéd radikális jobboldali párt már bent van. a szocdemek és a konzervatívok fej fej mellet.

58. stefan
2010. 09. 19. 20:44

54.
Lehet, hogy hülyeség, nekem csak hedemorai gazdálkodó ismerőseim ugrottak be, akik hevesen agitáltak az S mellett. Ezek a svéd parasztok most is, egy részük meg már régóta egyéb (rész)tulajdonnal is rendelkeznek, például tejfeldolgozóval, és így tovább.

59. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:45

54. miröl beszélsz? A vidéki iparvárosok vörösek, a kisebbek délen sötétebbek... ott az SD arat.

60. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:47

igen, itt 4% a küszöb

61. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 20:48

Erről beszéltem hiba nyernek a szocdemek nem lesz meg a baloldali többség, mivel a többi baloldali párt nagyon lent van.

62. stefan
2010. 09. 19. 20:49

1előre a választókörzetek kevesebb, mint másfél %-át dolgozták fel, így tényleg minden csalóka lehet.

63. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:54

az állás most:

Itt vannak az elsö eredmények:

A kormányzó kék oldal:

M, mérsékelt konzervativ: 26,1
C, kisgazda- és kisvállakozó partja: 12,5
KD, ker.demokraták: 7,2
FP, liberálisok: 5,3

Az ellenzéki vörös-zöld oldal:

S, szoc.demokraták: 30,8
MP, zöldek: 5
V, balosok (volt kommunisták): 5

SD : 7,0

64. stefan
2010. 09. 19. 20:55

Azért az jellegzetesnek tűnik, hogy a fővárosban a liberálisok magukhoz képest a legjobban állnak, az SD meg a leggyengébb. Ez a Skåne viszont, úgy tűnik, sokba fog kerülni a svéd demokráciának, teccettek volna annak idején nem elvenni Dániától és nekilátni a svédesítésnek:))

65. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:56

Az erdemények MOST érvényesek... s mint stefan mondja: még sehol sem tart a számlálás--

66. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 20:59

Stefan, Skåne nagyo sötét... onnan jön valamennyi nacionalista pártocska, ott vannak olyan városok, falvak, melyek egyáltalán nem hajlandók befogadni idegeneket...

67. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 21:03

Az elöbb adtak egy grafikont: a 18-25 korosztály több, mint fele balra szavaz, a 65+ korosztály majd 2/3-a jobbra

68. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 21:09

Itt, a köztévé weboldalán érdemes nézni a grafikonoat, s elég a 'refresh' ikonra klickelgetni olykor
Aki karja, uott nézheti a tévéadást is on-line.

Nem csak pártok szerint muttaja az állást, hanem a nagy grafikon alatt a mandátomuk eloszlását is

svt.se/svt/jsp/Crosslink.jsp?d=139735

69. stefan
2010. 09. 19. 21:21

A kormánykoalíció győzelme látszik, a kérdés, meglesz-e az 50%.

70. stefan
2010. 09. 19. 21:45

Most bő 1 % hiányzik az 50-hez. Meglepő, hogy a fővárosban viszonylag alacsony volt a részvételi arány.

71. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 21:48

aha, muszáj többségre hajtani, különben kooperálni kényszerülnek - s akkor az SD és a zöldek között választhatnak... szerencséjük, hogy négyen vannak a kék sarokban - igy Sahlin hiába hoz többet, mint Fredrik, csak 2 partnere van...

72. stefan
2010. 09. 19. 21:53

Sahlin két partnerrel, Te kis huncut:)) Nem arról volt szó, ha nincs meg az 50%, akkor Fredrik telefonál az MP-nek és megállapodnak? Az már 55%.

73. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 21:54

Amúgy az történik itt, ami Magyaro--on nem történt meg: a választók megjutalmazzák a kék blokkot azért,. mert a gazdaságot nem engedték el... igaz, ez sokba fáj, de megúsztuk...

Ezt tette Gyurcsány-Bajnai is... de a magyar választó nem értékelte. S az legelégedetlenebb szoc-libek ezerszámra mentek át a jobbikhoz - itt is uez a jelenség: az SD a moderátoktól s a sosséktól vette el a szavazókat... a kispártoktól alig.

Ám nem nyer el olyan sok mandátumot, mint a jobbik - mert a svédek demokráciaérzéke erösebb... Éppen csak becsúsznak, mig a jobbik 12 %-ot csinált (?)

74. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 21:55

De úgy volt, Fredrik kompromisszumra kész volt a zöldekkel - de a társai nem, pl. a loberálisok sem.

75. stefan
2010. 09. 19. 21:55

Nyolctized százalék hiányzik most, ez még meglehet.

76. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 21:58

Most mondta a tv: megvan a kék többség. Az (M) soha nem volt még ekkora...

77. stefan
2010. 09. 19. 22:11

A kék többség megvan, csak az 50% nincs meg.

78. gladiolusz
2010. 09. 19. 22:14

a jobbik anno 16 felett kapott a területi listán, a mandátumok bő 12 százalékát szerezte meg összesen.

ott svédben úgy tűnik, nem lesz meg az 50 %, hajszál híja, de nem lesz meg

79. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 22:14

hja, beállt a horror:
A mandátumok alapján: vörös 157 - - SD 20 - - kék 172

80. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 22:17

kösz, gladiolusz.... nem voltam biztos a jobbik számában

Itt most nagy az izgalom... de a kékek azt mondják: úgy tünik, nem tettünk eleget azért, hogy kiszorítsuk öket, de felvesszük a kesztyüt.

81. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 22:21

stefan, hátra van még 1000 körzet

82. gladiolusz
2010. 09. 19. 22:21

hát akkor nem marad más, találni kell egy koalíciós partnert, pl. a zöldeket, tetszik vagy sem...
a nacionalisták nagyon boldogok lehetnek most, hiszen erre vártak

83. gladiolusz
2010. 09. 19. 22:27

exit poll adatok, amint látom, 4 egész pár tizedes nacionalista eredményt jeleztek, ennél azért jóval több lesz, szóval gyanítom, többen szavaztak a szélsőjobbra, mint ahányan bevallották...

84. stefan
2010. 09. 19. 22:31

Ez már nem változik. Remélem, Feri bá egészségi állapotával nincs nagyobb baj, és nem azért maradt távol a választási blogtól. Lehet valaki SD szavazó attól, hogy négy szinttel felette arab albérlők már fél órája kopácsolnak? (Csak vicc volt.)

85. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 22:36

82-83- pontosan így... a két nagy párttól szívtak el szavazókat.

Figyelemre méltó az is, hogy a kormányblokkban lévö ker-dem. párt 5,7 - s a másik oldalon a baloldali p. 5,5 ... ennek tükrében nagyon sok az SD 5,8

Az elemzök egyértelmüen protest szavazásról eszélnek + az európai szélsöjobb erösödésének hatásáról.

A konz-liber kormánytöbség azt modja: a 90-es években egyszer már bejutott a szélsöjobb, elbántunk velük, most is ez történik majd.

86. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 22:38

84. stefan... lehet. Sztem.
Az elöbb az SD vezére mondott köszönetet a csapatának... mintha csak vonagábort hallottam volna---

87. Edina (látogató)
2010. 09. 19. 22:43

Asszem a magyar valasztasi eredmenyeket nem figyeltem ekkora lelkesedessel anno, amikor eloszor mentem otthon szavazni. Tartok az SDtol, ugyanugy ahogy Mon tartottam es tartok a hasonlo tipusu part eloretoresetol. Remenykedem a maradek szavazokorokben.

88. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 22:47

Friss eredmény:

Erösödtek a zöldek 7,2 (+2%) a parlament 3. legnagyobbja, a mérsékeltek 29,9 % (+3,7%) és a nácik 5,8 % (+2,9)

Gyengültek: Szocdemek 30,8 % (-4,2%), a balpárt, a kisgazdák, ker.dem, s a liberek -1,2-0,4% között.

Mindegyik párt hangsúlyozza szembenállását az SD-vel: "Svédország nem az az ország, ahol a¨rasszizmus tért nyerhet."

89. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 22:49

szia Edina ... hm, itt nagyon más a koreográfia és mindenki nagyon komolyan veszi, ugyanakkor lazán... A ti városotokban milyen a helyzet?

90. gladiolusz
2010. 09. 19. 22:51

nálunk 47-en vannak, ott mondjuk 20-an lesznek, mégiscsak jobb a helyzet
és az elhatárolódás is erősebb
n
o meg azért vannak okai is a széljobb előretörésének

91. stefan
2010. 09. 19. 22:52

49,5%, hihetetlen.

92. stefan
2010. 09. 19. 22:54

Csak ,3 - nem tudok számolni, de ez már nem fog hét tizedet változni. Kérdés, mennyire egyenletes a mandátumeloszlás, de az meg a égén tud6ó. Kész krimi:)

93. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 22:57

200-300 kerület még hátra van...
Mandátum szerint most: 19 V, 156 S, 25 MP - - - 23 C, 24 FP, 19 KD, 107 M --------- 20 SD

94. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 22:58

SD Skåneben 10,1 %

95. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 23:00

Grat a győztesnek:D Egyben nyertek a szocdem feministák de mégis vesztetek . 4 év múlva ha nem előbb majd kiderül tovább erősödik e radikális jobboldal vagy újból kiesnek amit sajna kétlek .

96. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:03

Stockholm: M 33,7, FP 9,8, C 3,8, KD 3,4, -´- - - V 7,5, S 24,1 , MP 13,5 ------- SD 2,7,

97. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:05

a V pártvezér nem ül be egy sminkszobába az SD vezérrel

98. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:06

tack! anarchia.... szocdem feministák nem indultak a választáson ... a nacionalistáknek meg nem lesz könnyü dolga a parlamentben

99. Edina (látogató)
2010. 09. 19. 23:10

Linköping mandatumai egyenlore 25 / M, 24 / S, 3/SD

100. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:10

az SD vezér studiointerjuban: arra számit, hogy mindegyik parlamenti párt egyet fog velük müködni - amikor konfrontálják a többiek ellenkezö álláspontjával, akkor ö: kénytelenek lesznek, s reméli, hogy (azok) betartják a demokratikus játékszabályokat...

A balpárt vezére nem hajlandó egy légtérben (a tv studioban) mutatkozni az SD-s fiúval

101. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:12

kösz Edina ... s a C? az ö egyik bázisuk volt régebben

102. stefan
2010. 09. 19. 23:13

Még 150 körzet.

103. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:14

Valamennyi parl. párt megszólaló képviselöje kegyetlenül vágja az SD-t és annak elnökét.

104. gladiolusz
2010. 09. 19. 23:15

ha azt vesszük, hogy a szavazók több, mint 94 százaléka lényegében a nacik ellen szavazott, kár azt gondolniuk, hogy nagyon sokmindenkit érdekel a mondanivalójuk....

bár figyelmeztetésnek nem rossz a jelenlétük...

105. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:15

102. fogadásod van ? :D
--
Most jön a Sahlin - beszéd

106. stefan
2010. 09. 19. 23:17

Nem, csak pótcselekvés, milyen kár, hogy nem nálunk van vagy én nem ott vagyok, és így tovább.

107. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:17

104. így látják a demokratikus pártok is.... Önkritika+felvenni a kesztyüt.

108. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:18

106- minden cselekvés egy gondolattal kezdödik...

109. Edina (látogató)
2010. 09. 19. 23:22

Akkor a teljes paletta: V-3 S-24 MP-8 C-6 FP-7 KD-3 M-25 SD-3

110. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 23:23

Már hogy ne lenne. a szocdempárttok a feminizmus zászlóvivője egész EU.ban.Ha megnézed a svéd nemzeti bolsevikokra szinte csak a férfiak szavaztak .Az a tipikus kisvárospolgár többségében, akik mindent utálnak amik nem ők és fehér.....

111. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:23

Az emberek hallatták hangjukat (svédül: rösta - szavazni - a röst, hang szóból van, szóval a hangunkat hallatni) Nem kaptuk vissza a bizalmat.- mondja Sahlin.

Reinfeld dolga most, hogy megmutassa - amire mi figyelmeztettük egész idöalatt - hogyan kormányozza Sv-ot anélkül, hogy a rasszizmusnak teret adna.

112. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:25

110- A szocdemekre nem csak feministák, a szélsöjobb viszont valóban a kisvárosi férfiaké.

113. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:26

112. s a liberális párnak komoly feminista platformja van (www.lk.se )

114. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 23:29

És mondtam én hogy csak az? Amúgy a szocdemek ezért vesztetek lehet szavazókat.nem is keveset, az egyre feministább párt sok főként idősebb férfiakat zavarta ezért inkább átmentek jobbra .Persze ez csak szerintem van így.

115. anarchia (látogató)
2010. 09. 19. 23:32

Delisa Fából vaskarika . a liberális gazdaság politika fúként a neolib sehogy nem passzol a feminizmussal.Persze erre szokták mondani a liberálisok kulturálisan balosok gazdaságilag viszont konzervatívok az a jobboldali..

116. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 19. 23:38

114. ... hm, ... rájöttem... fáradok.. :D
115. valahogy így...

117. stefan
2010. 09. 20. 0:06

Fantörpikus például, hogy az FP 1.160 szavazattal kevesebbet kapva, mint 4 évvel ezelőtt, 4 mandátumot is veszít.

118. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 0:07

117. hja, ez a parlamenti matematika...

Reinfeldt most jelentette be, amit eddig is hangoztatott: Nem müködünk együtt az SD-vel, hanem a zöldekkel keressük a kapcsolódás pontjait.

119. stefan
2010. 09. 20. 0:08

És a koala többi tagja ezt hagyja?

120. gladiolusz
2010. 09. 20. 0:09

ez jó hír.
nálunk zöldeknek esélyük sem lenne bejutni

121. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 0:11

kénytelen lesz. Az alternativa elfogadhatatlan.

A zöld Maria W. ma este dühösen válaszolt a riporter firttató kérdésére: nem kooperál olyanokkal, akik szerinte nem voltak elég érzékenyek szociálisan...

Viszont: R.nek van egy titkos munkapiaci csomagja, melyet a napokban be is jelent...
som tack för vidare regering...

122. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 0:14

a zöldek legjobb eredménye eddig - s a moderatok legjobbja eddig. Megduplázták támogatottságukat 2002 óta.

A bal koalában nincs akkora kohéziós erö, mint a jobboldaliban.... a zöldek elmen¨nek, mert ki fogják követelni, amit csak akarnak Reinfeldttöl... Tehát a zöldek lesznek a vågmäster - nem a nácik ! :D

123. stefan
2010. 09. 20. 0:18

122.
Nemtom, ezek nácik-e, valószínűleg nem, hiszen a parlamentarizmust tiszteletben tartják - s mit mondasz akkor a 'nationaldemoraterna' nevű bandára? Épp az a szép a svéd demokráciában, hogy nem kell nácinak lenni ahhoz, hogy már szalonképtelen legyen egy politikai csoport, elég, ha csak kicsit náci, fehér felsőbbrendű rasszista banda.

124. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 0:20

122. ez az én okoskodásom... de másként nehéz elképzelni... (a zöldek ma este persze nem mondtak mást, mint tovább a szocdemekkel... de ez nem tünik elég sikeresnek)

---
A kormány agya, a pénzügyér Anders Borg köszönte, hogy kibírtuk az álatala elöírt 'kifacsarást' - ennek köszönhetöen Svédo.- Europa 2. legjobban menö gazdasága... (nincs GDP hiány, idén növekedni kezdett a gazdaság, s alacsonyabb a munkanélküliség.... mint másutt)

Ezt itt díjazták a szavazók - Gyurcsány és Bajnai hasonló törekvéseit, eredményeit nem-

125. anarchia (látogató)
2010. 09. 20. 0:22

Erről az egyik anarchista szám ugrik be:D A címe minden jobboldali ostoba:D Felsőbbrendű faj csak egy a baj ,ostoba ostoba rasszista s..g luk náci gyökér.:D

126. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 0:23

123. ha hallottad volna miket mondtak rájuk a 'halvérü' svédek... khm, a parlamenti képviselök..

Nagy bajban lesznek a fijjuk... köztük jópár Hells Angels tag, Vit Arisk Motståndare és hasonló finom lelkek...

127. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 0:24

anarchia, hoghy te miket tudsz!?

128. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 0:28

Eröst ámogatást kaptunk egy felelösségteljes politikára - mondja a lófarkas pénzügyér, ex-uppsalai diák... Anders Borg... Ö: sved.nolblog.hu/archives/2010/01/12/Akinl_a_kassza_kulcsa/

129. anarchia (látogató)
2010. 09. 20. 0:29

delisa . az a igazság a svéd jobboldal eddig gyakorlatiatlan egy mérsékel szocdem programmal nyert most is és 2006- ban is. Annyi eltéréssel hogy adókat csökkentette a gazdagabbaknak, de azt se vitte túlzásba. Szerintem az úgy nevezet jóléti államot ha most nem verik szét akkor soha.És akkor mitől is jobboldali? 4 év múlva már más lesz addigra kiderül a turpisság ...

130. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 0:32

129. Igen, ez van... a világnézet nem, de a célok szinte azonosak, a módszerek különböznek, de szinte csak az adók terén és kicsit az újraelosztásban...

131. stefan
2010. 09. 20. 0:53

Csuda dolgokat lehet olvasni, lett például olyan kommun, ahol a FI csaknem 9%-ot kapott. Az SD szavazói fiatalok, pasik és munkanélküliek - ez nem lep meg.

132. stefan
2010. 09. 20. 0:54

héttized százalék hiányzott végül az 50-hez

133. anarchia (látogató)
2010. 09. 20. 1:12

Kicsit néztem a svéd tv neten, hát a férfiak többnyire nevetnek a nők többsége meg sírdogál:De totálisan más mind a itt mon politikai kultúra ..

134. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 1:25

131. jól tapogatsz... az a kommun Schyman lakhelye - de akkor is siker, hisz a F! csak 5 éves - az SD a kisvárosi lúzerek gyülekezete, Hells Angelekkel, meg skinheadekkel megspékeve. Szinte csupa pasi. Az F! az ö ellenpólusuk: sikeres városi nök.... Erröl ennyit... A helyedben indítanék egy magyar feminista párot - a jobbikkal szemben.

135. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 1:26

132. Annyi miatt fáj most R- feje... pláne, mert a zöld-Maria gav honom kalal händer-
Rena rama rysare!

136. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 1:28

anarchia, milyennek látod? ez tényleg érdekelne...
(azok a síró nök a socdemek fanjai voltak, azt hiszem, ök sokkkal többet reméltek, náluk a legnagyobb a csakódottság)

137. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 1:29

Kösz mindenkinek a ma esti 'valvakát' ! :)

138. benburns (látogató)
2010. 09. 20. 8:20

131. stefan 2010. 09. 20. 0:53
"Csuda dolgokat lehet olvasni,..."
Az biztos. Pl Fredrik: Vi är det enda arbetarpartiet. Mosolyogva a plakáton. Ezt ki is hangoztatja Mo-on?

139. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 8:28

138. benburns, azt hittem Északon élsz... ez a válaszási lózung ironizálva komoly ...

140. stefan
2010. 09. 20. 10:27

138.
Egyrészt nem azt mondja, hogy az egyetlen párt, másrészt mosolyog, merthogy, amint Delisa írta, ironizál - az arbatarpertiet az S hivatalos nevének első fele (Arbetarpartiet - Socialdemokraterna), azaz Fredrik kétségbe vonja Sahlinék munkáspárt-jellegét.

141. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 10:35

140. tack!

142. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 10:43

143. stefan
2010. 09. 20. 10:57

Már tegnap elolvastam, kösz:)

144. gladiolusz
2010. 09. 20. 11:00

Hát amit az angol források alapján látok, az kicsit meglepő, mert úgy tűnik, hogy ott is a lapok eléggé a negatív oldalát hangsúlyozzák a választási eredményeknek, széljobb bekerülés, nincs többség, a szocdemek mélyponton, végétért egy korszak, stb.
Pedig hát pozitívan is hozzá lehet állni, hisz a széljobb nem lesz tényező, a kormány működőképes, a szocdemek még mindig a legnagyobb párt...

Az azért tényleg érdekes lesz, a következő években a jóléti állam ill. a bevándorlópártiság hogyan, milyen irányban változik majd...elvégre vannak kihívások...

145. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 11:14

144. gladiolusz, a jobboldali pártok tegnap úgy reagáltak ebben a k´rdésben, hogy az SD 'sikere' öket arra a belátásra bírta, hogy nem tettek eleget, vagy nem megfelelöen azért, hogy a bevándorlók (sokan, köztük én is utálják ezt a kifejezést, mert ez az 1,2 millió ember nem homogén csoport) szóval, a kormány nem tett eleget azért, hogy ´ök magkénak tudják ezt az országot: s ezalatt a jogokat és a kötelességeket is értik. Reinfeldt azt is mondta, hogy a munkapiac a legfontosabb, hogy minél több ember találja meg a maga helyét... ennek elözménye pedig az oktatás, oktatás, oktatás. S ezek nem csak a 'bevándorlók' biz. csoportjait érintik, hanem a 'bennszülötteket' is...

Szóval nincs szó a sorompók leengedéséröl, vagy tömeges kitoloncolásról... sokakl inkább a multikulti társadalom megtartásáról, úgy, hogy közeledjenek az álláspontok.

Az SD sikere, egyértelmüen a gazdasági válság következményeivel elégedetlenek hangja... rájuk a két nagy párttól mentek protest-szavazók.

146. benburns (látogató)
2010. 09. 20. 11:29

Biztos, hogy ironizál?
nyheter24.se/maktkamp24/443327-m-vi-ar-det-enda-arbetarpartiet
Én nem vagyok erről meggyőződve...
Sorry stefan, nem azt mondja, hogy ők csak munkáspárt, azt mondja, hogy ők A munkáspárt.

147. benburns
2010. 09. 20. 11:46

140. stefan 2010. 09. 20. 10:27
"Egyrészt nem azt mondja, hogy az egyetlen párt,..."
Érdekes, akkor mit mond szerinted?
"...amint Delisa írta, ironizál "
Ebben nem lennék ennyire biztos:
nyheter24.se/maktkamp24/443327-m-vi-ar-det-enda-arbetarpartiet

148. stefan
2010. 09. 20. 11:57

Azt, hogy az egyetlen munkáspárt, arbetarpartiet - mondom, azzal játszik, hogy e szó a nagy rivális, az S hivatalos nevének a része. Ha tovább is olvasod, éppen azt találod, hogy a szocdemekkel hasonlítja össze az m-t. Olvasd végig, szívatja, persze csak finoman, a szocdemeket. Ha azt gondolná, hogy az egyetlen párt, holnapra nem lenne szavazója sem.

149. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 12:05

147. ... mint ahogyan ezt a taktikát világosan igazolja a választási eredmény: amenyit az S vezített - az M nyert. Az M soha nem volt még 30%-on, legalább is nem az utóbbi 50 évben. Az S viszont 8-12 éves periodusokban 'uralta' a politikai arénát.... NA ennek van vége, miután az M csinált egy történelmi gyözelmet. Az S - Sahlin szerint is - egy hatalmas bukást... önmagához képest. Azaz az arbetarpartiet -töl az arbetare-k átmentek az M-hez, mert pl. az általuk vezetett kormány megmentette a SAABot, a VOLVO-t ... vagyis a munások visszakapták munkájukat...

150. stefan
2010. 09. 20. 12:06

Halihó, Delisa!
Eddig megvolnának, de most jön a neheze, az MP tényleg hideg, persze lehet, hogy ez csak a közönségnek megy, a pad alatt már lázasan folynak a tapogatózó tárgyalások:)))

151. stefan
2010. 09. 20. 12:10

Remélem, +1eznek, ha új választások lennének, az SD többet kapna, mint most, feltételezem, azzal a szavazói érzülettel, hogy a többiek képtelenek kormányozni.

152. benburns
2010. 09. 20. 12:12

Hogy mit gondol, azt nem tudom, azt próbálom értelmezni, hogy mit mond és miért.
Akkor abban egyetértünk, hogy azt mondja, ők az egyetlen munkáspárt.

153. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 12:19

151. benburns ... igen, abban az értelemben, hogy ök az igizi munkáspárt - a 'den enda' ezt is jelenti. mint az angolban a 'the only' ---

154. benburns
2010. 09. 20. 12:22

".... mert pl. az általuk vezetett kormány megmentette a SAABot, a VOLVO-t"
És a kínai elvtársak hol látszanak itten? Hogyan mentette meg a kormány ezeket az amerikai kézen lévő svéd vállalatokat?

155. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 12:23

150. stefan, igen ez történik most, ahogyan a P1-en az elöbb hallottam: a zöldek alvezére puhábban nyilatkozott, mint tegnap Maria W. ... ".. mindenesetre tárgyalnunk kell.. "

Miközben Jimmie Å bement a parlament elnökéhez, hogy megbeszélje, hol ülhetnek majd, s hogy a 'talman' hogyan-hol képzeli az SD ´helyét, amúgy... (ti. a parlament elnöke ad megbízást a kormányalakításra a gyöztesk közül annak, aki a legvalószínübben képes is a kormányzásra)

156. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 12:26

153. ... úgy, hogy a kinaiaknak adták el, s nem másnak ... a kinaiak nem fognak egy premium márkát lerombolni, nem hülyék. A svéd üzemek sem zártak be ... igaz, hatalmas kínai gyárépítésbe fogtak, s meg akarják triplázni az eladást... ez a svédeknek miért lenne rossz?

157. benburns
2010. 09. 20. 12:30

Kik adták el a kínaiaknak? A kormány? Hogy rossz lenne a svédeknek? Ezt nem mondtam, nem is hiszem.

158. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 13:02

Spontán SD-elleni tüntetés ma délelött a képviselöház elött , mely a parlament mellett áll - ahová az SD-s Åkesson érkezett, hogy a parl. elnökétöl pártja parlamneti helye felöl érdeklödjön...

"Ki az SD-vel a parlamentböl!" s hasonló jelszavak röpködtek, mivel nem állt semmilyen szerevezödés a tüntteés mögött, a megjelenö rendörök biztosították a véleménnyilvánítást, de nem engedték öket továbbvonulni a belváros tüntetésekre használt tere felé...

Folytatás ma este 6-kor a Sergelstorgon.

www.aftonbladet.se/webbtv/nyheter/valet2010/article7816829.ab

159. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 13:16

Alakul...

14.00 - a miniszterelnök sajtókonferenciát tart
14.30 - a zöldpárt sajtótájékoztatót tart

(ha a Zöldek blokkot váltanak, a liberálisokat 0,1 %-kal megelözve - ök lesznek a kormánykoala 2. legerösebb pártja, s egymüködésének ára: a miniszterelnökhelyettesi - és miniszteri posztok)

160. anarchia (látogató)
2010. 09. 20. 13:21

Ezt már mindeni-tudja, a szociáldemokráciánk befelezget egész EU.ban,. elfognak tűnni ha nem is egyből de hosszútávon biztos talán 5.10 éven belül .jobboldali korszak jön nacionalista és individualista és rasszistább is egyben ...

161. benburns
2010. 09. 20. 13:33

159. Kiket hívsz liberálisoknak?

162. stefan
2010. 09. 20. 13:53

161.
A svéd politikai mezőny jelentős része liberális, egy pártnak pedig a neve is az: Folkpartiet - Liberalerna

163. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 13:55

161. .. itt kicsit más a helyzet, mint pl. Mo.-on. a svéd palettán az FP képviseli a liberálisokat, de balról a Zöldek is, jobbról meg a Mérsékeltek érintik... A lakosság többsége bal-liberálisnak mondható, különösen a 3 nagyvárosban és az egyetemi városokban.

és te?

164. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 13:58

Szerintem, kész a paktum.

A kormányfö sajttája: kl. 14.00
majd 14.30-kor a Zöldek - itt:

svtplay.se/v/2112215/mandag

165. benburns
2010. 09. 20. 14:16

A kicsik között indult egy Liberala Partiet.
Én? Én nem vagyok bal-liberális. Konzervatív bal. A zöldek már korábban jelezték összefekvési szándékaikat.

166. stefan
2010. 09. 20. 14:16

Igen gyorsak lennének, de legyen igazad.

167. Clearwater
2010. 09. 20. 14:18

Szia Delisa

légyszi tájékoztass, ha megtudsz valamit a paktumról. Én nem értek még annyira, hogy kivegyem a videóból.
Mellesleg egy helyi svéd vállalkozóval beszéltem, vele ebédeltem, aki szerint kizárt, hogy a zöldek együtt dolgozzanak a kékekkel.
Üdv

168. Clearwater
2010. 09. 20. 14:21

156. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 12:26

"153. ... úgy, hogy a kinaiaknak adták el, s nem másnak ... a kinaiak nem fognak egy premium márkát lerombolni, nem hülyék. A svéd üzemek sem zártak be ... igaz, hatalmas kínai gyárépítésbe fogtak, s meg akarják triplázni az eladást... ez a svédeknek miért lenne rossz?"

Én úgy hallottam, hogy a kínai gyárt képtelen olyan színvonalat gyártani, mint a svéd gyár, ezért kénytelenek a kínaiak svédországban tartani a gyártást.
Üdv

169. stefan
2010. 09. 20. 14:24

Nem működünk együtt velük, mert nincsenek közös céljaink, mondja Fredrik az SD-ről.

170. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 14:26

Reinfeldt elemezte a helyzetet, az eröviszonyok megváltozásának okat... ´s azt hangsúlyozta, hogy nem éreznek kaoszt vagy pánikot. Még nincs minden szavazat összeszámolva, ... pársszázon múlik a kék blokk saját többsége - ha majd minden kártya az asztalon lesz, megteszik a következö lépést - addig a többiek is végiggondolhatják, mit akarnak....

A szokásos menetrend szerint, az október 4-i parlamentmegnyitó után, oktober 5-én kormányt és programot hirdet.

Kérdésre: nem árulta el, mikor kezd párpeszédbe a Zöldekkel. Legföbb célja, hogy a rendelkezésre álló eszközzel izolálja az SD-t. Akikre amúgy 330.000-en szavaztak - a többi 6.76 millió - nem. Ez a kiindulópont. Anélkül, hogy nullifikálná az SD-re szavazókat.

171. stefan
2010. 09. 20. 14:28

A kérdezők végig tegeződtek vele, és ülve maradtak:)) Hiába, itt már tudják, hogy a miniszterelnök nem király, hanem az ország első szolgája.

172. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 14:31

szia clearwater, annyi hangzott el, amennyit leírtam a 170-ben.

A gyártást fel akarják futtani a kinaiak, megmarad a svéd üzem, s kínában olyan modellek készülnek majd, amelyekkel nem a premium-célcsoportot célozzák meg.... szóval, vszínü kisebb, olcsóbb - de nem rosszabb kocsik lesznek. A know-how itt van, és itt is marad. Ök a pénzüket teszik bele, s újabb piacokra terítik a Volvo-t. Ez a deal tünt elfogadhatónak - sztem, nem rossz.

173. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 14:35

171. stefan, reméltem, hogy feltünik ez... Amint látod, a terem sem egy pampig hodály, kb. akkora, mint egy kicsi mozi. S ott szokták tartani a kormány sajttájait, még államfökkel, külf. miniszterelnökökkel is.

(a tegezés a királi családnál ér véget, öket a rangjukon illik megszólítani, bár elöfordult már pl. interjuban a letegezés, nem csináltak gondot belöle)

174. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 14:38

171. s persze ez itt most egy nagyon protokolláris esemény... :))) (formell) máskor, az utcán, vagy tv stúdioban sokkal lazább a tónus, tegnap az köztévés stud.besélgetésben a mv. Fredrik, Maud stb. megszólításokat használt

175. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 14:38

OBS! perceken belül kezdödik a Zöld sajttáj

176. stefan
2010. 09. 20. 14:39

1előre késik, az előbb volt pl. Schyman a tv4-en

177. Clearwater
2010. 09. 20. 14:44

delisa, köszi.
Majd meglátjuk mi lesz. Az itteni viszonyokat ismerve megoldják a helyzetet.

Olvastam egy jó könyvet, az ABU horgászcikk gyár régi tulaja írta, arról hogyan tették tönkre a szocdemek a gazdaságot a 70-es években. Akkor ment el Svédo-ból a Volvo, Saab, IKEA, és még jópár. A Saab és a Volvo továbbadása már csak ennek a folyománya. Egyébként a kínaiak 100 szor jobb tulajok, mint az amcsik. Nem én mondtam, egy ismerős, aki jóban van a Volvo gyár pár részlegigazgatójával.
A mostani kormánnyal nagyon meg vagyok elégedve, remélem normális megoldást találnak.

178. stefan
2010. 09. 20. 14:45

Ezek keményen elutasították a lehetséges együttműködést, különösen a nő. E szavakat nehéz lenne visszavonni utólag.

179. stefan
2010. 09. 20. 14:48

Nagykoala lesz? Ezek az egész vörös-zöld céggel való tárgyalást javasolják.

180. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 14:49

A Zöldek szóvivöje Peter Eriksson és elsö embere , Maria Westerstrand,beszél: ugyanazt mondják, mint Reinfedt: szerdáig kell megállapitani a választások eredményét, az elött nincs tárgyalás.

Maria hangsúlyozza, pártja szavazói nem adtak nekik mandátumot arra, hogy támogassák a kék-blokkot.

( Világos, hogy az együttmüködéséért valószínü kemény felelös posztokat követelnekmajd, hogy saját politikájukat minél jobban tudják majd érvényesíteni)

181. Clearwater
2010. 09. 20. 14:50

Márpedig csak ők, a zöldek jöhetnek számba, mint lehetséges partnerek.
Ráadásul korábban meglebegtették az átállást, most meg visszakoznak?

182. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 14:50

178. Maria nagyot akar szakítani - a kemény tónus, taktika. Igaza van!

183. Clearwater
2010. 09. 20. 14:51

Köszi delisa, stefan. Köszi az infót. Rajtatok csüngök :)

184. stefan
2010. 09. 20. 14:54

Azért az jelenség, hogy a szociáldemokraták katasztrofális választási veresége azt jelenti, hogy a legtöbb szavazatot kapták, 30% felett - és mégis...

185. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 14:55

A Zöldekböl ca. 20 év alatt kormánytényezö lett - nem semmi. HA koaláznak, ök a kék-zöld blokk 2. pártja, mert mig ök erösödtek, a kisebb kék pártok mind gyengültek.

Micsoda horror :)) : a Zöldek most a liberálisokat 0,1 %-kal (!!!) elözik... s 0,5-tel az eddigi kék-zöldeket a Centert, így Maudnak el kell majd köszönni a min-eln. helyettesi poszttól (amiért senki nem fogja sajnálni - annál többen tapsolnának Mariának)

186. benburns
2010. 09. 20. 14:55

177. Clearwater 2010. 09. 20. 14:44
"Akkor ment el Svédo-ból a Volvo, Saab, IKEA, és még jópár."

Ezen mit kell érteni?

187. Clearwater
2010. 09. 20. 14:56

Ez a Maria nagyon céltudatos egy jelenség, szerepe van a zöldek mostani térnyerésében.

188. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 14:57

184. Igen, ez a legnagyobb horror. Nincsenek partnereik... a hatalomhoz. Ezt poentirozta R. is. Az S ott is lemaradt, ahol 100 éven át a legerösebb volt, a nyugati iparvárosokban, pl. ... ahol a megmentett Volvo és Saab munkások elhúzták a többieket is.. az M felé. (arbeterpartiet stb.)

189. Clearwater
2010. 09. 20. 14:58

186. benburns
2010. 09. 20. 14:55

A management elköltözött, a céget eladták, vagy svédországon kívülre tette a székhelyét.

190. Clearwater
2010. 09. 20. 15:03

Egymás közt szólva, a szocdemek akár Mickey egérrel is jobb eredményt értek volna el, mint Mona Sahlinnal. Egyszerűen népszerűtlen, az volt 4 éve is.
Az meg sokat elérul a szocdemek megújulásra képtelen berendezkedéséből, hogy nem tudták 4 év alatt félreállítani.

191. stefan
2010. 09. 20. 15:04

Szerdáig tehát várni kell, hogy minden szavazat meglegyen. Ez a Jimmie SD honnan jön vajon? Olyan fura a kiejtése - vagy csak modorosan beszél, esetleg orrpolipja van. Sahlin sem egy orgánum...

192. Clearwater
2010. 09. 20. 15:05

Nekem azt mondta a vállalkozó.
4 év alatt kihalt 4 % nyugdíjas, és bejött 3 % fiatal radikális suhanc. Lehet látni az eredményt.
Szocdem -4%
SD + 3%
Háááát....

193. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 15:05

187. Maria kosztümben kemény csajszi, estélyi ruhában rá sem lehet ismerni... :D

mobil.hd.se/multimedia/dynamic/00391/sxde9909_391272d.jpg

194. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 15:07

191, Jimmie egy kisvárosi kisválalkozó, dél-svéd vidéki akcentusa van... 32 éves

195. benburns
2010. 09. 20. 15:08

189. Clearwater
2010. 09. 20. 14:58
"A management elköltözött, a céget eladták, vagy svédországon kívülre tette a székhelyét."
Nem egyszerü követni ezt:
Huvudkontoret för AB Volvo ligger i Torslanda i Göteborg.
Mi újság a globalizációval?

196. Clearwater
2010. 09. 20. 15:11

193. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 15:05

Hát estélyre még elvinném, de hogy a főnököm legyen...biztosan nem nézegetném a blogodat munkaidő közben :)

197. stefan
2010. 09. 20. 15:11

194.
Ugye? Nem mertem írni, hogy dél-svédországi, mert kevés tapasztalatom van ehhez, de arra a nyelvre emlékeztetett, amit Malmöben halottam beszélni.

198. Clearwater
2010. 09. 20. 15:12

195. benburns
2010. 09. 20. 15:08

Sajnos a jelenlegi felkészültségemmel nem tudok veled partyban maradni, de ígérem utánanézek, hogyan gondolta az író, hogy elmentek a cégek.

199. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 15:12

192. inkább missnöjeröster - azaz protest-szavazás... Az SD a növekedés felét az S-töl, másik felét az M-töl vette el. Igazából a keménymag aggasztó, mert ök a 80-as 90-es évekböl mentették át magukat, amikor a gazdasági mélyrepülésben a svédek elvesztették éberségüket a rasszistákat illetöen... Akkor akciózott a Hells Angels (mint a magyar gojmotorosok), a VAM, mely fehér-felsöbbrendüséget hirdetö fasiszta csoport, az ND a nemzeti demokraták, stb-

Ök nem finom fiúk, bevándorlókra vadásztak, meg újságírókra.... kiarbolták a hadsereg titkos fegyverraktárait, majd bankot raboltak, a tevékenységük finnaszírozásához...

Nos, ök gyakran járnak vendégségbe Budapestre... s masiroznak a Hösök terén Hess születésnapján, stb. - Na, kiknek a meghívására? ...

200. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 15:18

197. Nem kifejezettan skånska... az sokkal dánosabb... :)) Sölvesborgban lakik, Blekingében, szal, M.höz elég közel... 32 éves, (annyi, mint Maria) s reklámmal foglalkozott, az SD-be 95-ben lépettt. A párt 88 óta létezik, de senki nem tudott róla, pár évvel ezelöttig.

201. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 15:19

196. ... miért, most munkaidöben nézegeted???

Javaslom, induljunk oszlásnak... :D nekem dolgozni kell, igaz a magam fönöke vagyok....

202. Clearwater
2010. 09. 20. 15:20

ok.

további szép napot.

203. stefan
2010. 09. 20. 15:23

200.
Blekinge is dán volt:))

204. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 15:27

203. persze, a nyelv nem véletlenül olyan, amilyen... Van is egy szeparatista mozgalom ott délen... men de ligger lågt

205. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 15:28

202. Te hol vagy, clearwater?

206. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 15:34

íme, az SD képviselöi:

www.aftonbladet.se/nyheter/valet2010/article7816166.ab

Kenth Liljerot egészen hasonló Vonához :)))

207. Jytzhak
2010. 09. 20. 15:35

11. delisa (szerkesztő) 2010. 09. 19. 17:26

"A ma esti lapok délelötti kadása címlapjukon, s határozott hangú vezércikkben szólítanak az SD elleni voksolásra."

Ez érdekes. Eddig úgy tudtuk hogy a demokratikus sajtóban a lapoknak nem az a dolguk hogy kampányoljanak valamelyik pártra való nem szavazás mellett, hanem az a dolguk hogy tájékoztassák a közvéleményt.
Svédországban ezek szerint az ottani lapok egyszerű kampány szócsövek a nagy pártok kezében. Akkor hajrá Svéd Demokraták, legyen végre Svédországban is demokratikus sajtó!

208. stefan
2010. 09. 20. 15:46

207.
Zsenike, tájékozódj még! Akkor azt is megtudod, miért tartották fontosnak a napilapok, hogy tájékoztassák a közvéleményt az SD elleni bojkott fontosságáról. Egyébként a svéd demokraták fordítás helytelen, de ez nem a te hibád.

209. Jytzhak
2010. 09. 20. 15:58

100. delisa (szerkesztő) 2010. 09. 19. 23:10

"A balpárt vezére nem hajlandó egy légtérben (a tv studioban) mutatkozni az SD-s fiúval"

Azta! Már-már sólyomlászlói magasságok (nem fogott kezet a kitüntetés átadásakor).

210. Jytzhak
2010. 09. 20. 16:02

208. stefan 2010. 09. 20. 15:46

Ha a fordítás helytelen akkor a Népszabadság nem eléggé felkészült, mivel a Népszabadság cikkéből vettem az elnevezést.
Azt pedig változatlanul fenntartom hogy a demokratikus sajtónak nem az a dolga hogy valamelyik pártra való nem szavazás mellett kampányoljon, a demokratikus sajtó dolga a közönség tájékoztatása.

211. stefan
2010. 09. 20. 16:06

A demokratikus sajtó a demokrácia svédországi közértelmezésével ellentétes elveket képviselő, rasszista párt elleni bojkottra hívott fel, azaz tette a demokratikus sajtó dolgát.
Ami a nevet illeti, írtam, nem a te hibád, a Sverigedemokraterna szó szerint Svédországdemokraták, aminek nincs értelme, a svéd demokratának meg azért nem, mert azt nem mondják magukról , hogy ők a demokraták a svédek között. Ezért praktikus egyszerűen az SD megjelölés

212. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 16:07

210. Jytzhak
A svéd lapok, mint más normális lapok... informálnak s véleményt képviselnek és véleményut formálnak. Mi ebben a különös?

Az újságokban különbözö müfajú anyagok jelennek meg. Pl. hírek - ezek szentek, s vélemények - melyk szabadok.

213. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 16:10

209. egy párt vezetöjének kutyakötelessége a tagjainak, és választóinak megfelelöen beszélni és viselkedni, hisz öket képviseli. A V - vänster - a leginkáb balon álló párt - - - az SD az elelnkezö pólus. Mi közük volna egymáshoz a vezetöiknek? Hogy Ohly nem óhajtott közös képen szerepelni Åkessonnal - ez teljesen érthetö.

214. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 16:12

210 Igen, a NSz, ill. a nol.hu vonatkozó cikeiben több tényszerü hiba is van. Ezeket ott meg is neveztem. Pl. az SD nem lesz a mérleg nyelve. S nincs politikai kaosz.

A nol.hu és az MTI is tájékozódhatna jobban

215. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 16:14

211. ... annál is inkább, mivel programjukban - mely kb. öt mondat - nehezen fedezhetök fel demokratikus szemléletre valló elemek.

216. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 16:17

210. amire te gondolsz, az nem újságnak hívják, hanem Közlöny, esetleg híriroda. Nos, az ö munkájukban nincs helye a véleménynek, ami egy újságnál elvárható.

217. Jytzhak
2010. 09. 20. 16:36

211. stefan 2010. 09. 20. 16:06

"A demokratikus sajtó a demokrácia svédországi közértelmezésével ellentétes elveket képviselő, rasszista párt elleni bojkottra hívott fel"

A demokratikus sajtónak nem feladata megmondani hogy ki a svéd, ki a demokrata, ki a stb, és nem feladata kirekeszteni politikai alapon, illetve politikai kampányt folytatni.

218. stefan
2010. 09. 20. 16:42

Nem akarom megismerni a svéd mandátumeloszlás rejtelmeit, de egy matematikus a svd-ben azt mondja, ideje változtatni. Csak az első példáját idézem: "Socialdemokraterna som fick 30,9 procent av rösterna fick 113/349=32,4 procent av mandaten. Medan till exempel Centern som fick 6,6 procent av rösterna fick 22/349=6,3 procent av mandaten." Azaz az S a szavazatok 30,9%-ával a mandátumok 32,4%-át viszi, ugyanez a koalás Centerpartiet esetében -0,3%, miközben a koalának csak héttized százalék hiányzik. Miután szerdán megszámolják a kései, külföldi, stb. szavazatokat, lehet, hogy a koalának több szavazata lesz, mint az ellenzéknek együttvéve, beleértve tehát az SD-t is, de kevesebb mandátuma. Ezek a matekosok tudnak valamit:))

219. stefan
2010. 09. 20. 16:44

217.
Nem mondja meg, ki a svéd, ilyennel csak agyarisztánban szokás foglalkozni (nem magyar, aki..., a haza nem lehet ellenzékben, stb), csak felhívja a figyelmet arra, hogy a demokráciafelfogással ellentétes erő fenyeget. A 95% demokráciafelfogásával ellentétes. Egyébként se aggódj az SD miatt, a szabályokat a 95% betartotta, tévévita, stb.

220. stefan
2010. 09. 20. 16:54

Ha már svéd és országgyűlés, meg matematika, íme, egy érdekesség. A 349 parlamenti hely azt követően alakult ki, hogy 1973 és 1976 között a szembenálló erők 175-175 mandátumot szerezve törvénykeztek. Ez úgy működött, hogy vagy megegyeztek, vagy sorsoltak (innen az elnevezés: lotteririksdag), majd az új ciklusban eggyel csökkentették a számot, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő.

221. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 17:16

220. megjegyzem, sorsoltak, s Palménak kedvezett a szerencse- ez egyedülálló, sztem a történelemben :D igaz, itt az egyetemen is sorsolnak, ha adott helyre túl sok a jelentkezö, s a legeslegjobbakból is több van... (a gyerekemnek így volt mázlija az idén, s bekerült 1500-ból a 11-be)

222. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 17:21

217. Jytzhak
A sajtónak nem hogy nem szabad, de kötelessége kiáltani, ha a demokratikus berendezkedést látják fenyegetettnek.

A sajtó szabad - ez benne van az alkotmányban, a 3. pont, az államorma és államirányitas és az emberi szabadságjogok után.

223. stefan
2010. 09. 20. 17:27

211.
Nem, tudtommal a másik oldal többször nyert, de az ismeretem a wikiről származik. A gyermekednek drakulálok.

224. Kende Üsztöke
2010. 09. 20. 17:28

A svéd nacionalistáknak is meg van a megfelelő történelmi alapjuk, hogy igazolják Svédország a svédeké. A második világháború idején a Waffen (Viking) SS soraiba, a többi európai nép fiaival együtt az un. semleges Svédországból fiatalok ezrei jelentkeztek önként, hogy harcoljanak a bolsevizmus ellen.. Részünkről az érdekesség az, hogy a vörös hadsereg által körbezárt Budapest felmentéséért indított német támadás nehezét a Viking SS -re osztották, soraikban többek között a svédekkel.

225. gladiolusz
2010. 09. 20. 17:32

delisaa: a gazdasági válságon túl, talán önmagában a bevándorlókkal szembeni, azok életmódja miatti ellenszenv is közrejátszhat a széljobb előretörésében. mert azért gondolom, ott is akadnak problémás emberek, csoportok....

A Svenskarnas Parti (remélem jól írom), nyíltan nácik, szereztek egy képviselői helyet a Grastorp városi képviselő testületben
(nem tudom, ott hogy nevezik)
a világháború alatt volt ilyen utoljára

226. stefan
2010. 09. 20. 17:33

224.
Mi köze a náci söpredéknek Svédországhoz? Húzz a kurucinfóra!

227. stefan
2010. 09. 20. 17:33

225.
Bezony! Megy is a szégyenkezés.

228. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 17:35

211. mi nem? A sorsolás eredménye?
A jobb többször nyert, föleg a háború elött, de a szocdemek hosszabb ideig uralták a terepet. 1921-töl szokták nézni az dolgot, mert akkor megrefolmálták a választást, kiterjesztve a jogokat a nökre is. (a gyerekem miatt - kösz, (medicin)

229. stefan
2010. 09. 20. 17:37

A koalának pillanatnyilag 7108 szavazat kell ahhoz, hogy 50% fölé kerüljön, de azt, hogy ezzel mandátumokat is szerez-e, az dönti el, mely kerületekre hány esik a még kint levő, kb százezer szavazatból - hát ez derül ki szerdán. (Expressen)

230. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 17:37

228. a wikiben ne bízz! nem forrás... nézd inkább a valmyndigheten.se vagy riksdagen.se > VAL , sott van egy történelmi áttekintés is

231. stefan
2010. 09. 20. 17:39

Itt találtam rövid ismertetést arról, melyik évben hányszor került sor sorsolásra az országgyűlési szavazáskor, az egyik esetben az eredményt is megadja.
sv.wikipedia.org/wiki/Lotteririksdagen

232. Virág elvtárs s.k.
2010. 09. 20. 17:39

Mona Sahlin, a baloldali ellenzéki koalíció vezetője vasárnap este elismerte választási vereségüket.

A voksolást követő éjszaka legfontosabb hírének mégis az bizonyult a magát sokáig Európa legtoleránsabb országaként hirdető Svédországban, hogy a hivatalos végeredmény szerint is bejutott a törvényhozásba a Svéd Demokraták párt.

Jimmie Akesson, az SD vezetője hétfőre virradóra Stockholmban ünneplő hívei előtt azt hangoztatta, hogy a parlamentbe kerülésükkel új fejezetet írtak a (svéd) politika történetébe. Egyúttal megígérte a választóknak, hogy nem okoznak felfordulást, felelősségteljesen viselkednek majd.

A skandináv országot a múlt század 20-as évei óta csaknem mindig egyszínű szociáldemokrata kormány irányította, s még nem fordult elő, hogy jobbközép kormány újra tudta volna választatni magát.

Az SD jelenleg a mérleg nyelve? De sz@r lehet az ellenük gyűlölködő pártoknak, akik nem akarnak szóbaállni velük.

Virág elvtárs s.k.

233. stefan
2010. 09. 20. 17:40

Egyébként minden forrást kritikával kezelek:), de ez az országgyűlési jegyzőkönyvre hivatkozik.

234. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 17:41

225. A bevándorló-bennszülött kérdésben itt a kölcsönös közeledésben hisznek. Vannak kivételek, itt is, ott is. De mégsem akarnak mást. Amúgy a minap olvastam egy felhívásról az SD elöretörése okán arra szólítanak föl a peticióban, hogy hetente egy órára álljon le minden 'nem svéd' a munkával. ... nyomban kiderül, mit érnek az újsvédek.

Az általad említett esetröl nem tudok, de lehet...

235. stefan
2010. 09. 20. 17:42

232.
Nem a mérleg nyelve, csak szeretne lenni, de a másik hét parlamenti párt, amelyek együtt a szavazatok bő 90%-át kapták, tesz rá. Egyébként Stockholmban ünnepelt, de kevéssé stockholmi hívei előtt, mert ott kapta a legkevesebb szavazatot.

236. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 17:44

233. OK; nem vagyok rosszhiszemü.. csak én mást olvastam az említett honlapokon...

237. Virág elvtárs s.k.
2010. 09. 20. 17:49

A svéd baloldal ott is csak riogat:
"A rémálomszerű forgatókönyv megvalósult" - írja egy másik, baloldali kötődésű bulvárlap, az Aftonbladet. "Fredrik Reinfeldt marad az eddigi kormányával, amely valószínűleg egy rasszista párt befolyása alá fog kerülni".

238. stefan
2010. 09. 20. 17:49

236.
Mondom, keress agyarisztáni homokozót magadnak! Egyébként például a 'meg van' magyarul 'megvan', ha már...

239. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 17:56

üdv Virág et., az SD úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban... Ma berontottak a parlament elnökéhez, hog megtudakolják, hol fognak ülni... - amikor kijöttek - - spontán tünteés fogadta öket.

"Ki az SD-vel a parlamentböl!" s hasonló jelszavak röpködtek, mivel nem állt semmilyen szerevezödés a tüntteés mögött, a megjelenö rendörök biztosították a véleménnyilvánítást, de nem engedték öket továbbvonulni a belváros tüntetésekre használt tere felé...

Folytatás ma este 6-kor a Sergelstorgon.

www.aftonbladet.se/webbtv/nyheter/valet2010/article7816829.ab

A svédek korántsem halvérüek, a stockholmiak meg elég kozmopoliták ahhoz, hogy ne engedjék veszni, de leszólni se azt, ami az életük része...

240. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 20. 17:59

224. kende, ebböl már mindenkinek elege van... 60 éve.
S nem is mondható, hogy sokak számára vonzó lenne ma...
--- szóval, menj máshová hányni!

241. Kende Üsztöke
2010. 09. 20. 18:10

240-re Csak mint történelmi érdekességet írtam, hátha sokan nem tudták ezt.
De igazad van a többség számára szerencsére nem vonzó ma, ahogy El-Qró, Libajnai és tolvaj csapata. sem.
Hányásról meg annyit, hogy nem szoktam, valószínű Stefán bácsival. kevertél.

242. stefan
2010. 09. 20. 18:13

241.
Agyadra mehetett a népnemzeti narancspárlat.

243. Kende Üsztöke
2010. 09. 20. 18:19

242
Stefan bácsi, mi azért szeretünk és elfogadjuk, hogy ennyit tudsz.

244. benburns (látogató)
2010. 09. 20. 18:52

224. Kende Üsztöke 2010. 09. 20. 17:28
"A svéd nacionalistáknak is meg van a megfelelő történelmi alapjuk, hogy igazolják Svédország a svédeké. A második világháború idején a Waffen (Viking) SS soraiba, a többi európai nép fiaival együtt az un. semleges Svédországból fiatalok ezrei jelentkeztek önként, hogy harcoljanak a bolsevizmus ellen."
És ez lenne szerinted az alap. Akkor ugye Japán nem lehet a japánoké, mert ök nem jelentkeztek a Wikingbe? I tak dalse. Aztán én vonzódom a számokhoz, mennyi az annyi, szóval mégis mennyi a fiatalok ezrei?

Read more: SD? Nej, tack! // svédségek sved.nolblog.hu/archives/2010/09/19/SD_Nej_tack/#ixzz105agf0m5
Under Creative Commons License: Attribution

245. stefan
2010. 09. 20. 18:54

246. benburns
2010. 09. 20. 18:54

224. Kende
"A svéd nacionalistáknak is meg van a megfelelő történelmi alapjuk, hogy igazolják Svédország a svédeké. A második világháború idején a Waffen (Viking) SS soraiba, a többi európai nép fiaival együtt az un. semleges Svédországból fiatalok ezrei jelentkeztek önként, hogy harcoljanak a bolsevizmus ellen."
És ez lenne szerinted az alap. Akkor ugye Japán nem lehet a japánoké, mert ök nem jelentkeztek a Wikingbe? I tak dalse. Aztán én vonzódom a számokhoz, mennyi az annyi, szóval mégis mennyi ez a fiatalok ezrei?

247. Kende Üsztöke
2010. 09. 20. 19:44

245 benburns.
Csak egy kis történelmi adalék,érdekesség a semleges Svédország műltjából, hogy ki mit használ belőle ma, az nem az én dolgom.
Úgy emlékszem olvasmányaimból, hárman lehettek: Jörg, Soren, és azt hiszem Hohenhonkvist,

248. Kinga (látogató)
2010. 09. 21. 2:23

Na, errol is lemaradtam (marmint eloben :( ). De azert igy is jo volt olvasni az elobloggolast. Ugy tunik, a szelsojobb mindenutt a vilagon erosodik (surprise, surprise, az ellenkezojen lepodnek meg, amik mostanaban tortentek vilaggazdasag ürügyén). Nalunk is elsoport szamtalan mersekelt jobboldalit a szelsoseges mozgalom az elovalasztasokon (novemberre keszulve).

Ami meg az MTI-t illeti... meg az osszeollozott "sztriptiztancosnot alkalmazott a baloldal" Nepszabadsag-cikket... Jaj. (Mellesleg ezt csinaljak az USA-val is; akkora okorsegeket kepesek irni idonkent, hogy idaig hallatszik a bogese. Vajon senki nincs, aki ezeknek utananezne? Vagy legalabb alkalmazna az ujsagiras egyik betontorvenyet, a "minimum ket hiteles forras" elvet? Nem ertem...)

249. Virág elvtárs s.k.
2010. 09. 21. 9:29

den dagen, den sorgen

...átmentek már a svédek a kompon, vagy még a Révészt várják?

250. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 21. 9:32

248. szia Virág et. .... nem, a miniszterelnökjelöltnek oktober 5-én kell bemutatnia kormányát, az újonnan választott parlamentben.

251. Virág elvtárs s.k.
2010. 09. 21. 9:36

Bemutatkozó látogatást tett az elefánt a porcelánboltban.......annak a mintegy 5ezer embernek már sikerült kitessékelnie az elefántot, vagy még egy cikluson keresztül számolják a voksait?

252. Virág elvtárs s.k.
2010. 09. 21. 9:37

249. OK.

253. clearwater (látogató)
2010. 09. 21. 9:47

241. Kende Üsztöke
2010. 09. 20. 18:10

Ha már a történelemmel jössz:
1. A téli finn orosz és a 1941-től folyó folyttatólagos háborúban majd 10 ezer svéd harcolt a finnek mellett, önkéntességi alapon. Őket ne akarjuk SS ként számba venni. A számbavételt még inkább nehezíti, hogy a finn hadseregben két svéd nyelvű hadosztály harcolt: ők finnország nyugati partjáról jöttek, ahol még sokan ma sem beszélnek finnül, a svéd önkénteseket főleg ezekbe a hadosztályokba szervezték be.
2. Hitler többször panaszkodott, hogy a Waffen SS-be nagyon kevés svéd jelentkezik - mindössze néhány száz, elenyésző a norvég és a dán jelentkezőkhöz képest.

Javaslom, hogy ne a történelemben keressünk utalást a mai szomorú történések magyarázatása, igazolására. Régi lerágott csontok ezek. A sámik is panaszkodhatnának, hogy őket meg erőszakosan akarták integrálni az 1800-as évek végén. Mégsem lehet ezeket összefüggésbe hozni a mával.

254. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 21. 10:05

247. szia Kinga :) én is csak most vettek észre, itt a nagy kavalkádban...
A téma folytatódik.... remélem, lesz módod bejönni!

255. Kende Üsztöke
2010. 09. 21. 13:13

252-re
Azért az nem baj, ha a lerágott csontokat együtt idézzük. Mert, ha külön az is sántít.

256. Melisande (látogató)
2010. 09. 22. 10:26

Kedves kárörvendők és aggódók! Én azért biztos vagyok abban, hogy egy ilyen elég jól átlátható államban a hatalmi ágak továbbra is megfeleően ellenőrzik egymást, bárki alakítson is kormányt. A jelenlegi parlamenti pártok - az egy SD-t leszámítva - olyan értékeket képviselnek, amelyek nem teszik lehetővé, hogy ez a nácira erősen hasonlító pol. stílus egyidejűleg megjelenjen mindenütt, és rátelepedjen az országra. Én nem aggódom emiatt. Söpredék időről időre tűz közelébe került az utóbbi évtizedekben több helyen is, aztán szépen semlegesítették őket. Azért persze legyen figyelmeztető jel, hogy ha elenyésző számban is, de mindig van igény a f.ságaikra. (Nagyon bocs az utolsó szavamért... elég mocskos szám van:( ) Mert ahogy írtad, mindig vannak lúzerek, az emberi természet meg - ha nem is mindig - de reagál így rá.

257. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 10:33

szia Melisande.. úgy érzem, ismered, amiröl beszélsz... ez - és persze a szemlélet - teszi a különbséget az itt fesorakozottak többségéhes képest...

MA kezdték számolni az elöszvazások és a külföldi voksok tömegét (több, mint 100.000 voksról van szó? Ezekben a percekben döl el, lesz e többsége az edigi konzervativ-liberális kormánynak. kb. 7100 szavazat hiányzik hozzá...

258. Feri-bá (látogató)
2010. 09. 22. 13:11

255. Kedves Melisande, azt hiszem hogy közelebbröl és valamivel jobban ismerem az Ön szerint "Söpredék"-nek nevezett kb 300 000 svéd választó helyzetét. Tudni kell hogy a "söpredék" nagy részét a 1,7 milió svéd nyugdijasok között lehet megtalálni, hogy ezek nácik lennének ki van zárva! Inkább az önnfenntartási ösztön és elégedetlenség kényszeritette öket hogy az SD-re szavazzanak. Biztos vagyok hogy Ön nem ismeri a svéd nyugdijasok erösen elromlótt helyzetét, pl.hogy egy svéd nyugdijas 1,6 %-al magasabb szj-adót fizet mint az aki még dolgozik, ráadásul 2010 töl - 2015-ig évente 3,4 -5,6%-al fognak csökkenni a nyugdijak köszönhetö hogy az elözö szocialdemokrata kormány ( az opozició jóváhagyásával) 258 miliárd! koronát kobozott el a nyugdijalapitványból, a kölcsönnek tekintett összeg "az ország gazdasági helyzetének a rendbehozására" lett felhasználva és mai napig sem lett visszafizetve ( márpedig erre igéretet kaptak a svéd nyugdijasok). Ugyanakkor az állam ( a hatalomba lévö koaliciók) örületes (szigorú titokba tartott) összegeket pazarolt el egy teljesen felelötlen és természetesen sikertelen bevándorlási és integrációs politikára. Ismert adat hogy az útóbbi két évtized alatt 1 337 965 külföldi állampolgár költözött ide.( menekült és bevándorló) Èvtizedeken keresztül ha valaki (bárki) egyetlen szóval fel merte tenni a kérdést: Van e valóban Svédországnak gazdasági (anyagi) lehetösége ezt a nagy csoportot befogadni és ellátni
( lakás, sociális segély, nyugdij, családi pótlék, stb) azonnal megkapta a választ a politikusoktól: idegengyülölö egoista, rasziszt, vagy islamofob vagy.
Egy példa: most kötelezö lett az önkormányzatoknak befogadni és ellátni az u.n. "egyedülérkezö menekültgyermekeket" ezek általában somaliai és iraki fiatalemberek (kor és személyi azonositás kizárva mivel "papirnélkül" érkeznek, még érdekesebb hogy kizárólag fiúk, egyetlen egy lány sem kért eddig menekültjogot. Délsvédországba 1468 érkezett az elözö hónapban, Több önkormányzat kényszerült igy egy villákat (5-6 szobás) venni vagy bérelni, éjjel nappal felügyelettel, renedelkezésükre áll naponta pszikologus és szociológus segitség, külön konyha ( szakács) halal ételekkel stb. Az önkormányzat napi költsége kb. 1350 SEK/fö. Ugyanakkor az öregek otthonába került egyedülálló svéd nyugdijasokat megalázó modon gondoznak. Hogyne reagálna néhányszázezer a szavazó urnáknál, ez volt az egyetlen lehetöségük mivel a politikusok évtizedeken keresztül nem voltak hajlandók meghalgatni öket.
De Kedves Melisande tessék elhinni a "söprelék" nem csupán nácikból áll.

259. stefan
2010. 09. 22. 13:27

Üdv, Feri bá!

Először is örülök, hogy írsz, mert az azt jelenti, hogy jobban vagy.
Másodszor, amit leírtál, bizonyosan úgy van, de egyrészt sokhelyütt olvashatni a svéd sajtóban, hogy az SD mostani szavazóbázisa a munkanélküli, alulképzett, (kisvárosi) fiatal, másrészt az idegenellenes megnyilvánulások, az utcai rendbontások, stb., amelyek egy része erősen köthető az SD-hez, niylván nem a nyugdíjasok műve? Ez a Jimmie gyerek sem olyannak tűnik, aki a nyugdíjasokért aggódnék túlságosan...
Üdv!

260. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 13:55

Elismerve Feri-bá argumentjeiben lévö igazságot.. de mégis azt gondolom, jobban oda kelelne figyelniük a politikusoknak. Hogy ne legyen lehetöség a rendszer igazságtalan 'használatára' (missbruk med det sociala nätverket) - mert leginkább az nyitja ki a bicskát az emberek zsebében. Ismerünk sok ilyet: papir nélkül ideküldött gyerekek, családtagok népes táborának idezsilipelése, a segélyrendszerrel való visszaélés, ... a kisujjamat-mutatom-s-az egész-karom-kellene- típusú jelenségek.

Azonban nem gondolom, hogy erre az volna a legmegfelelöbb válasz, hogy általánosítunk - ez engem mindig nagyon irritált. Hiszen az, hogy nem északon születtünk - még nem sorol mindnyájunkat pl. a visszaélök, a kábítószerkereskedök vagy a nöket diszkriminálók sorába.

Azt gondolom, hogy a kulturálisan színes társadalom inspiráló és pozitiv egy ország fejlödésére nézve - természetesen a kölcsönös respekt és a törvények, szokások tiszetelete mellett.

261. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 13:56

Feri- bá, örülök, hogy újra köztünk vagy! :)
Remélem, egészségesen...

262. Feri-bá (látogató)
2010. 09. 22. 14:29

Hej stefan, köszi szépen, javulok ( talán egyszer még "jó" is leszek?!) Na bevallom, én fiatal korom óta elsösorban humanistának tekintem magam, az egyenjogúság és a demokrácia meg annyira rámragadt hogy lehetöleg nyitott szemmel és józan aggyal nézzem hogy mi is történik ebben a kisvilágban. SD valóban egy vegyes lekvár, de mégis, egy müködö demokrácia alapvetö feltétele a szószbadság, igy nem kissé lepett meg a svéd politikusok viselkedése az SD-vel szemben! : olvasd el: www.newsmill.se/trackback/28355
A nyugdijasokkal kapcsolatba: SD bizony elég egyedül volt aki a választási programjukban figyelembe vette az 1,7 milió nyugisok helyzetét. Látod én itt ( nem a sjatóból) saját fülemmel hallottam mindkét politikust ( Mona Sahlint és Fredrik Reinfeldt) a nyugdijakkal kapcsolatban
Igérték hogy jelentösen meg fogják javitani ( Mona 5 miljárddal Fredrik 7,5 miljárdal)
a nyugdijjakat, hát kedves barátom mindkettö azt is hozzáfüzte: "HA" az ország gazdasági helyzete ezt lehetövé teszi!! A legtöbb svéd szerintem félsüket, mivel úgy tünik nem hallották a HA -szót, ezenkivül megérdemelnek egy "1"-est matekból, 5 vagy 7,5 miliárdot el kell osztani 1,7 milóval aztán meg 12-vel. Köszi szépen. Ugyanakkor megértem az idegenellenes , de inkább fundametalista muzulmánok ellen inditott harcot. Sajnos érintett vagyok mivel a városunkban iszonyatos dolgokat müvelnek éjjel nappal. A svéd politikusok jól tudják, de inkább a szönyeg alá söprik a problemát. Stefan én békés ember vagyok de néha ökölbe szorul az én kezem is, egy fiatal 17 éves " iraki menekült" akit most sikerült örizetbe venni 6 alkalommal fegyverrel fenyegetve rabolta ki a bankomatnál az idösebb hölgyeket. Ki is derült hogy ö egy banda tagja akik folyamatosan gyujtogattak autókat, felkészülve hogy a kivonuló tüzoltokat meghajigálják macskakövel, és a rendörautókat szétverik. Jimmi Åkesson och SD sokat "nyert" mikor SD azt követelte hogy azonnali hatállyal vissza kellene rugni ezeket a striciket Bagdadba szivesen apjukkall annyukkal együtt.

263. Feri-bá (látogató)
2010. 09. 22. 16:01

sziasztok! végre jobban vagyok ( talán egyszer "jó" is leszek) kedves stefan, ajánlanám hogy ne nagyon mélyen és komolyan vegyed a svéd sajtót. A föszerkik újja általában a "delete" gombot használják. ( Sajtószbadság? itt ? az már szerintem régen megszünt! ) De van néhány "független" olvasnivaló a neten, pl. a newsmill.se (Merit Wager,mfl.) ahol teljesen más szemmel és gyakran józanabb aggyal tolmácsolják a történteket. Èn humanista vagyok fiatal korom óta, ugyanakkor az egyenjoguság és demokrácia mindörökké egy szent szó részemre.
Igy engem nagyon bánt hogy a svéd plotikai elit mint egy makacs ovodás hátatfordit az SD-nek. Tök mindegy hogy nácik. idegengyülölö söpredékek, alulképzett kamaszok stb!!
De a mögöttük lévö 300 000 szavazati joggal rendelkezö svéd állampolgár véleményét is (bocs a kifejezés miatt) magyarul leszarják. Ès nézzük má meg hogy ki az aki ismét vezérszerepet játszik, Hr Ohly, a kommunista akinek évtizedeken keresztül Sztalin volt a szentistene, aki zokogva nézte amikor lebontották a Berlini falat.

264. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 16:11

Feri-bá, a Newsmill valóban jó... de a svéd sajtó szabadsága nem megvetendö... (s nem is hasonlítható, pl. a magyaréhoz)

A berlini fal lebontásán... azt hiszem, nagon sokan sírtunk. ... de nem azért, mert imádtuk Sztálint...

265. stefan
2010. 09. 22. 16:45

266. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 16:55

igen! éppen az elöbb olvastam...
(Benny folyamatosan sok pénzzel támogatja Gudrun Schymanpártját)

267. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 16:56

Még számolják az utolsó voksokat , eddig +1 mandátumot 'találtak' az Allians számára

268. stefan
2010. 09. 22. 17:02

261.
Feri bá, jag hoppas Du blir frisk igen snart. Egyebekben: természetesen alaposabb ismereted van a svéd sajtó szabadságának, de nem látom, hogy ne lenne szabad, egész pontosan a DN és a SvD, meg olykor az Expr. olvasása alapján ez számomra nem észrevehető. A demokratikus elveket mindenkinek komolyan kell venni, a nagy kérdés, hogy - épp a többség érdekében - szabad-e demokratikus elvekkel megpróbálni kívül tartani azokat, akik röhögve nem akarják betartani a demokrácia szabályait. Így mez ez a iszlám bevándorlók egy csoportjával, ezt én is veszélyesnek tartom, de erről már pár nappal ezelőtt írtam Delisa valamelyik blogjában, talán épp ebben, feljebb.

269. stefan
2010. 09. 22. 17:06

Még 55 körzet, és hiányzik 0,7 százalék a szavazatok feléhez az Alliansnak, de ez nem azonos a mandátumelosztással.

270. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 17:24

267. ... igen, az elöbb én mandátomban beszéltem... egyszrübb volt :)

271. stefan
2010. 09. 22. 17:24

Delisa, Feri bá!

Elkerülte a figyelmemet, de miként akadályozható meg, hogy valaki többször szavazzon, ha boltban, levélben, helyben, stb. is lehetett szavazni? Igazából a boltos érdekel - vagy rosszul jegyeztem meg valamit?

272. stefan
2010. 09. 22. 17:25

268.
Tudom, de délelőtt még szavazatban is 1,1% volt a távolság az 50-től, ez mostanra visszaállt a vasárnap éjszakai 0,7-re.

273. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 17:50

269. stefan nem hogy nem lehet, de nem is akarják...
Illteve: abban a formában, ha az elöszavazáson (a kitüzött napot megelözö 3 hét, pályaudvaron, postán, stb.) voksolsz, és a választás napján is - akkor az felülirja az elözöt. - azaz lehet tudatosan is s erre buzdított Sahlin is szombaton...

Én is csak most, hogy segítö voltam, ismertem meg ezt a kitételt.

274. stefan
2010. 09. 22. 18:20

Ezek szerint minden vasútállomáson, postán ott a teljes választási névjegyzék, hogy jelöljék, ha már valaki szavazott? Ha postára adom, honnan tudják, hogy én már szavaztam? Nem akarlak fárasztani, ha van egy jó linked arra, hogy melyek az előírások annak elkerülésére, hogy kékcédulássá váljék az egész,, küldd át, kérlek!

275. stefan
2010. 09. 22. 18:26

Lehet, hogy megbolondult a gépem? Az előbb azt mutatta, hogy 6005 kész a 6063-ból, most meg csak 5726 valkrets. Nálad mennyit mutat, Delisa?

276. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 18:26

272.
Itt kicsit másként van, nem kell aláírnunk az ívet - hanem a szemem elött kipipál a voks-biztos, akikböl min. 2 ül a ládáknál. Még nem szavaztam elöbb, de biztos vagyok benne, hogy az elö-helyeken is ugyanolyan a rend.
A Valmyndigheten kezdi a sort, amely minden sv.áll.polg-nak küld egy névre szóló sorszámozott levelet, mely igazolja, hogy nekem jogom van - ezt mutatjuk fel, igazoljuk magunkat (ha nincs ID kártya nálam, meg a barátom, szomszédom is igazolhat)

>> www.valmyndigheten.se

277. stefan
2010. 09. 22. 18:27

Kéxemű vagyok, más táblázat, 6034, de semmi jelents változás - egy bukta az Aliansnak Göteborgban.

278. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 18:29

279. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 18:34

szerintem nem fog összejönni, vagyis: jöhet Zöld Maria! s miniszter lesz Fredriknél..

Az Aftonbladet-nek meg aláír majd több millió ember... (eddig:355.694)

280. stefan
2010. 09. 22. 18:39

Mit osztanak a ftonbladeten?:) +nézem.

281. stefan
2010. 09. 22. 18:46

Volt hasonló kezdeményezés Magyarországon a Zázrivecz-féle Szrabb Agyarisztánért Mozgalom EP-be jutása után, de néhány ezer aláírásnál nem jutott tovább.

282. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 18:48

Itt ez a lap 138 ezer aláírást vitt az iráni követnek is, tiltakozásul a meg

283. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 18:50

a megkövezésre ítélt nö felmentéséért.

284. stefan
2010. 09. 22. 19:41

Ez a Sahlin idegesítően magabiztos és öntudatos ahhoz képest, hogy 100 év legrosszabb eredményét érte el: természetesen folytatom a párt vezetését. Ennél lehetne kicsit szerényebben is ellenszenves. (Pedig nem vagyok egy konzervatív:)

285. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 21:09

282. stefan, nem... ezt rosszul látod - válalja a felelösséget, vissza akarja fordítani... bár, azt hiszem, lemond majd, ha elcsitultak a hullámok; ma láttam egy fiatalabbakból álló kis csapatot, akik vszínü átveszik majd töle... (emberileg sajnálom öt, de nem elég tehteséges, hogy elsö emberként megcsinálja a pártot). Egyelöre minden alapszerv támogatja öt, és a szakszervezeti szövetség is (LO) .

286. stefan
2010. 09. 22. 21:20

Delisa, nem biztos, hogy rosszul látom, csak másként:)) Nekem soha nem volt rokonszenves, a választás eredményének ismeretében tett nyilatkozatai óta pedig kicsit kevésbé tetszik:))

287. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 21:25

Stefan, én nem kedvelem öt, kiüresedett, elfáradt... ma már nem elég, ami 20 éve az volt - de azt láttam, hatással van emberekre; A helyzet az, hogy nincs frontembere a sosséknak. Palmét sírják vissza... Megértem.

288. stefan
2010. 09. 22. 21:31

Na, Palmét meg baromira nem kedveltem, bár a lelövése megdöbbentett, a sírjához pedig elmentem és tetszett az egyszerűsége (márhogy a síré). Képzeld, mit mondanék, ha nem baloldali lennék:))

289. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 21:50

stefan, a 261.-ben van egy üzeneted Feri-bá-tól... (most fedeztem fel a spamok közt elakdva)

290. stefan
2010. 09. 22. 21:53

Kösz, hogy szóltál, elkerülte a figyelmemet, mint ma minden. +nézem.

291. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 21:55

stefan: tipp > KeriSzepen

292. stefan
2010. 09. 22. 22:04

261.
Feri bá, csak most vettem észre az írásod második felét, ma, úgy látszik, alacsonyan légnyomás uralkodik az agyam helyén:)) Az elkeseredésedet megértem, az iszlám fundamentalizmust az egyik, ha nem a legnagyobb veszélynek tartom a nyugati kultúrára leselkedők közül. Már írtam, a liberális játékszabályokat csak azzal szemben tartanám be, akik elfogadják, a többinek hess. Nem tudom megítélni, de feltételezem, hogy a betelepedők döntő többsége nem ilyen. A randalírozók ellen a rendőrségnek kell fellépnie, mégpedig rövid úton, de politikusok ne ezen süssék a pecsenyéjüket, s különösen ne szítsanak olyan tüzet, amely már többször rengeteg áldozatot követelt.
Ami a nyugdíjasokat illeti, arról semmi fogalmam nincs, valamiért az volt a képem, hogy a svéd nyugdíjas nem a gyógyszerre és a számlára valót számolja, hanem külföldre utazik. Összességében: amint már írtam, a svédországi tapasztalataim nem vetekedhetnek a Tiéddel, viszont azt a képzetet alakították ki bennem, hogy ott értelmes emberek értelmesen tudják intézni a dolgaikat. Zárszózárszó:)): ismertem szerint az SD alapítói és alkotóelemei között nácik és náciszimpatizánsok is vannak, ezért a cég számomra kívül van az 'ember' kategórián.

293. stefan
2010. 09. 22. 22:20

Tessék, Delisa, tanuld meg, hol a nő helye és hogy beszél egy kaotikus püspök:)
nol.hu/belfold/balhe_lesz_pecsen__a_puspok_tiltakozik_egy_kiallitas_ellen

294. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 22. 22:39

Hallottam róla ma a rádióban... bbbhhaa... / megnézem, kösz!

295. benburns (látogató)
2010. 09. 23. 8:36

261-262: Grattis, Feri bá, a svédségek árnyalásához. Mert delisát olvasgatva az SD csak úgy előbújt a semmiből, növekvő népszerüségüknek semmi alapja, hiszen Anders Borgnak milyen szép lófarka van?!

296. Feri-bá (látogató)
2010. 09. 23. 10:28

291-re. Kedves stefan, Nem vagyok "elkeseredve" hanem felháborodva. Idézlek: "a liberális játékszabályokat csak azzal szemben tartanám be, akik elfogadják, a többinek hess". Kedves barátom ha igy lenne, akkor biztos vagyok nem lenne helye itt a "növekvö idegengyülöletnek, és egy raszista párt pl.SD soha nem jutna be a svéd parlamentbe! Hogyne okozna problemát a hideg és rideg, de mindenek elött szembetünö valóság mikor az utobbi két évtized alatt ide betelepedök döntö többsége a svéd politikusok "túlzásba vitt" és gyakran észnélküli döntései miatt egy sikertelen integráció áldozatai lettek? A gyáva és gerinctelen svéd politikusok évtizedek óta nem támasztottak igényeket a középkeleti országokból bevándorlókkal (menekülökkel) szemben, hanem azonnal a kezükbe adták a svéd polgári jogokat. (végleges letelepedési engedély) Merit Wager, több éven keresztül "menekültombudsman" volt és évtizedek óta mint "szakértö és érintett" kritizálta a politkai döntéseket, javasolnám hogy googla a nevére.
Na ha már megnézzük az SD hátterét , igazad va Stefan nácik, nacionalisták a kezdettöl a mai napig, ( de emberek,) ezenkivül nagyon hasonlit a kommunistapárt "V" -re csak más szine van. Kiváncsiságból megszereztem Anders Hellströms (statsvetare) könyvét: "Mi vagyunk a jók"( Vi är de goda. Tankekraft kiadása) érdekes olvasnivaló.

297. Feri-bá (látogató)
2010. 09. 23. 11:27

Na még egy kérdés hogy valahogy "tisztába legyünk" a svéd parlamenti demokráciával kapcsolatba: Nem hajlandók a svéd parlamenti képviselök szóbaállni és mindenféle módon bojkottálni akarják az SD-t! De a rödgrön röra szivesen egy asztalnál ül és uralkodik a kommunisták segitségével ( Vänsterpartiet) elfelejtve hogy a Vänster (svéd kommunisták) nemrégen ünnepelték és dicsérték Stalint, Maot, Ulbrichtot és Csaucseszkót akiknek az ideológiája 120 milió ember életébe került.

298. Melsiande (látogató)
2010. 09. 23. 11:47

257 Feri bá - most olvastam csak a kommentjét a bejegyzésemhez (sajnos nincs módom a gyakori követésre). A söpredék szót nem a választókra használtam - ilyet nem találhat a bejegyzésemben. Bár kétségtelenül kiérezhető - és így is van - a párhuzam a választók és a szélsőséges pártok, illetve a nyomukban randalírozók között. Hidd el, pl. az itteni Jobbik is mond olyat, amire meglenne az igény a választók körében, és néha én is mondom magamban, hogy "hát az már mondjuk meg kell hagyni, igaz" mondatokat, de sose szavaznék rájuk, és szerencsére így gondolta még a magyar választók többsége is. Amiket mondasz, nyilván nagyon is valóságosak, de az elutasításom azokra vonatkozik, akik meglovagolják ezt az elkeseredett hangulatot, és ami ég rosszabb, igazolva látják bennük a világmegváltó eszméiket. Csak sajnos még szélsőséges eszmékkel nem hogy nem váltották meg, de rövid távon sem vitték előbbre a világ mégoly kis szegletét sem.
Mindezt mondtam annak tudatában, hogy természetesen az ottani helyzetről igen alaltájékozott vagyok,és a tévedés jogát mindenkor fenntartom!

299. gladiolusz
2010. 09. 23. 12:38

www.gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article774

TGM ezen írását ajánlom mindenkinek, kivételes van értelme, fontos jelenségre világít rá.
ahogy látom, svédben pont ellentétes a helyzet

300. stefan
2010. 09. 23. 13:58

Kedves Feri bá, most némileg illegalitásban vagyok a sok teendőm miatt, ezért csak távírati stílusban válaszolok.
Nem tudom megmondani, hogy az eltelt kb. 10 évben az országba beköltözöttek közül mekkora réteg tartozik a bűnelkövetők, stb. körébe. A számomra vonatkozó emlékeim szerint igen kicsi, de ez a kicsi réteg is alkalmas arra, hogy viselkedése révén meghatározza az idegenekkel kapcsolatos közbeszédet és mind többeket csábítson az általánosításra. Alkalomadtán megnézem, az egyetlen elemzés, ami az eszembe jut, az SvD-ben megjelent, amely cáfolja az SD egy vonatkozó állítását: blogg.svd.se/faktakollen?id=20272
A nácit nem tartom embernek, ebben nem értünk egyet. A náci az emberi méltóság az ember élete megsemmisítésével egyenlő, ezért számomra kívül van azon a kereten, amelyen belül valamiről is beszélgetni lehet.
A felsorolt alakok közül azért Sztálin és Mao más kategória, mint a kuplerájos Ulbricht meg az elmebeteg Csau, utóbbiakéhoz nem emberek millióinak élete tapad, szimpla kis diktátorok voltak, ne nyugodjanak békében.

301. Feri-bá (látogató)
2010. 09. 23. 15:31

stefan, ne is nézd a SD szerinti statisztikát (ez propaganda anyag és nem valóság) Nekem is szük az idöm most, de elö fogom böngészni a hivatalos statisztikát ( nem egyszerü, mivel itt nálunk a bünelkövetök neve, származása, életkora szigorú titokban van tartva ( PUL § ) Pláne ha nem svéd származásúak.

302. delisa (szerkesztő)
2010. 09. 23. 16:01

gladiolus, kösz a tippet! TGM-et mindig érdemes olvasni...

303. gladiolusz
2010. 09. 23. 18:14

delisa, nincs mit:)
de TGM sokmindent eltúlozva lát..ez a cikk viszont jól rávilágít arra, hogy nálunk ma már a jobboldal, a jobboldali nyelvezet uralkodik a médiában, egyre fokozottabb a térnyerés.
2002-ben ez még teljesen másképp volt...

304. Sawyer (látogató)
2010. 10. 12. 9:09

"Skåne nagyo sötét... onnan jön valamennyi nacionalista pártocska, ott vannak olyan városok, falvak, melyek egyáltalán nem hajlandók befogadni idegeneket..."

Rettentően érdekes vélemény egy liberális hölgytől! mondd, csak, hogy van az, hogy itt egyből általánosítasz, sztereotípiákat hangoztatsz miközben mélyen kikelsz magadból, ha valaki ezt egy bevándorló muszlimmal szemben teszi meg.

Neked mint bevándorlónak lehet a svédek egy neked nem tetsző vidékével szemben általánosítani, míg nekik nem lehet egy muszlimmal szemben? Mégis, hogy van ez. Liberálfasiszta vagy!

305. delisa (szerkesztő)
2010. 10. 12. 10:18

304. Sawyer, igaz, hiba az általánosítás, nekem sem kellett volna.
A többi viszont tény. Ez van.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.