Száguld a svéd gazdaság
delisa|2012. 02. 01. 8:08|28 komment, szólj hozzá te is!
gazdaság, mentalitás, munkapiac, perspektíva, politika
A svéd költségvetés óriási többlettel zárta az elmúlt évet. Arányaiban úgy fest, hogy az előzőt – mely kétszázalékos mínuszban landolt – 69,8 milliárd koronával meghaladta 2011-ben.
A svéd államháztartás kiadásai tavaly a tervezettnél alacsonyabb szinten (804,3 milliárd korona) maradtak, miközben a kincstár bevételei (872,1 milliárd korona) jóval meghaladták azt. Így tulajdonképpen, 73,5 milliárdos pluszt mutat a saldo.
Anders Borg pénzügyminiszter szerint, ez elsősorban az adókból, a részvényeladásokból és az állampapírok értékesítéséből, a várakozásoknál nagyobb volumenben befolyt pénznek köszönhető.
Szerintünk pedig, nagyban neki is. Nem véletlenül találta őt tavaly Európa legjobb pénzügyérének a Financial Times.
Az euro-övezetbe tartozó országoknak nem kell mást tenniük, csak amit mi csinálunk már 15 éve. – hallhattuk Fredrik Reinfeldt miniszterelnöktől, mikor pénzügyminiszterével a jobbján és egy több, mint elégedett félmosollyal az arcán, elsőként hagyta el a hétfő esti csúcsértekezletet Brüsszelben.
Minden oka megvolt erre, hiszen, a zsebében vitt hazai parlamenti felhatalmazás az uniós pénzügyi sarokpontoknál szigorúbb alapokon nyugszik, miközben a hétfőn leszögezett közös európai igazodási pontokat Svédországnak nem kötelező, csupán saját belátása szerint, jogában áll követnie – lévén nem euro-tagállam. Ám, miután saját normarendszere keményebb az uniósnál – s legutóbbi gazdasági eredményei ezt várakozáson felül igazolták is – nem valószínű, hogy a svédek Európát követnék e tekintetben. Mint ahogyan az sem, hogy belátható időn belül euróra szándékoznának cserélni a koronát.
Mindazonáltal, a svéd Parlament korábban szinte egyhangúan amellett tette le a garast, hogy noha Svédország megtartja saját valutáját, mégis fontosnak ítéli, hogy édekei érvényesítése céljából és az európai együttműködés alapjának tiszteletben tartása miatt, beleszólást igényeljen és ugyanakkor szolidáris felelősséget vállaljon a közös pénzügyi döntésekben. Valamint azoknak, az érintett tagállamok általi konzekvens betartatásában is. (Például, hogy az euro-övezethez tartozók vállalják, alaptörvényükbe iktatják: a költségvetési hiány nem haladhatja meg a 0,5 %-ot!). Ezért Reinfeldt, a decemberi fontolgatás után, Svédország konstruktív részvételi szándékát fejezte ki a gazdasági ügyekben illetékes testületben.
A világot kizáró attitűd nem vezet sem gazdasági növekedéshez, sem társadalmi jóléthez. – jelentette ki továbbá a miniszterelnök – Ellenkezőleg: úgy véjük, a ma még változó mértékben gyengélkedő, de várhatóan hamarosan újra lábra álló európai államok gazdaságának stabilizációja nagyon is kedvező lesz, például, a svéd export szempontjából – majd akkor.
Addig pedig, Svédország versenyképességét jelentős mértékben tovább javítja a gazdaság elmúlt évi fölpörgése, és annak mutatója, a közel kilenc százalékos költségvetési többlet.
- Svédország lakóinak száma 9,4 millió.
- Az éves GDP 37 526 dollár/fő.
- A 15-74 éves korosztályában (ez a lakosság 70,8 %-a, azaz közel 5 millió ember)
4 606 000 személy dolgozik. Ez 105 000 fővel több, mint tavaly ilyenkor.
Forrás:
Dagens Nyheter, szociál-liberális napilap
Svenska Dagbladet, konzervatív napilap
Info magyar munkakeresők számára: Svédkalauz
.
A VÉLEMÉNY SZABAD
Eddig 28 komment érkezett (
)
1.
Virág elvtárs s.k.
2012. 02. 01. 9:29
...száguld a Svéd Királyság....maga mégis a köztársaságért tüntet......
2.
Kokó
2012. 02. 01. 12:25
Virág et.
Szerintem a Svéd királyság köztársaságabb, mint amennyire a Magyar köztársaság "köztársaság".
3.
KériSzépen
2012. 02. 01. 12:51
na jó, Delisa, de azért ne feledjük, hogy a gigantikus svéd gyarmatbirodalom lerabolta sokszáz éven keresztül a fél bolygót.
Oszt most abból élnek olyan jól...,nem ám a liberális demokráciából, á, dehogy.:-)))
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Virág elvtársnak, tisztelettel: össze tetszik keverni a szezont a fazonnal, amely nem nagy baj, csak olyan szerencsétlen nagy szegénységet csinál, mint a Fidesz tévedései.
4.
delisa (szerkesztő)
2012. 02. 01. 14:17
Virág et. hol itt az ellentmondás?
5.
delisa (szerkesztő)
2012. 02. 01. 14:18
Kokó, ha jól megnézzük, ez itt egy szoclib köztársaság... nem kevés feminista befolyással :))
6.
delisa (szerkesztő)
2012. 02. 01. 14:21
KériSzépen,
a birodalom keleti fele (Finlandia) odaveszett 200 éve, a nyugati ( Norge) meg majd' 100.
Többröl nem tudok. (ráadásul akkor, 200 éve, az orosz vereség után... elhatározta a király, hogy soha többé háborút... túl sokba kerül, életben és pénzben számolva)
7.
Virág elvtárs s.k.
2012. 02. 01. 14:58
...ellentmondás nincsen, mi nagyon szeretjük, hogy egy jól működő királyságból uszítsanak - a mi rosszul működő gazdaságunk miatt - arra hogy a köztársaságot cseréljük le egy köztársasággal.....
8.
little
2012. 02. 01. 15:11
Vettem decemberben egy uj Volvot az muszaly hogy segitette oket. Ugyan Belgiumban csinaltak!
9.
KériSzépen
2012. 02. 01. 23:10
6.
Hű,remélem nem vetted komolyan,amit a "svéd gyarmatbirodalomról" írtam? :-)))
10.
Svensk (látogató)
2012. 02. 02. 6:11
5. delisa (szerkesztő)
2012. 02. 01. 14:18
Nocsak ezt meg hol olvastad? Kikkel akarod elhitetni ? L:O:L
11.
autopia
2012. 02. 02. 11:55
. delisa (szerkesztő)
2012. 02. 01. 14:18
Kokó, ha jól megnézzük, ez itt egy szoclib köztársaság... nem kevés feminista befolyással :))
Egyre kevesbe szoclib - inkabb polgari liberalis.
Es itt sokat kell dolgozni, egyre többet.
12.
imisti (látogató)
2012. 02. 02. 17:13
Egyre kevésbé szoclib-inkább polgári liberális"
És itt sokat kell dolgozni,egyre többet!"
Neked mikor mondták a szocializmusban,hogy nem kell dolgozni?!
Kádár nem egyszer mondta,hogy a dolgozók felemelkedésének záloga a becsülettel végzett értékteremtő munka!
Hogy Svédországban dolgozni kell,az biztos,de nem magyar minimálbérért,meg közmunkán 47 ezerért!Persze,forintban!!
Azt hiszem,hogy ma Mo.-n nagyon sokan szeretnének annyit dolgozni,mint Svédországban kell,még a feléért is annak,amit a svédek keresnek!
A demagóg dumákról ennyit!!
13.
imisti (látogató)
2012. 02. 02. 17:27
Valamikor,még a hetvenes években a magyar politikai vezetés megcélozta a skandináv modellt.
A gazdaságban ,a politikában,és a ...büntetésvégrehajtásban,azaz az igazságszolgáltatásban.
Ez utóbbit ismertem akkor igazából,és módomban állt a gyakorlatban is megismerni az ezzel kapcsolatos elképzeléseket!A bv.a skandináv modellt tartotta példaképének, a nevelésben,a bv.intézetek férőhelyeinek kialakításában,csak a Btk.-t nem lehetett (még) ezekhez a normákhoz igazítani!
Aztán jött a rendszerváltás,és akkor azt gondoltam,(akkor már adóztunk vastagon,bár elég vékony volt a fizetés!!),hogy a gazdaságban,a politikában ,és egyebekben majd a skandináv modell érvényesül!
Hát ebben nagyot csalódtam!Nagyon sokan mások is,és feszt hajtogatták,hogy a Balkánt céloztuk meg!
Ők is tévedtek!
A horthyizmus lett a példakép!
14.
JFK2008
2012. 02. 02. 17:59
Érdemes lenne hozzátenni, hogy 15 évvel ezelött a svéd gazadaság kb. úgy bukdácsolt, mint most a magyar vagy a görög. Éppen olyan okok, vagyis a túlköltekezés miatt. 1992-93-ban kevés választotta el a svéd kormányt attól, hogy az IMF-hez forduljon segítségért.
A Persson és aztán a Reinfeldt kormánynak azonaban kökemény ortodox módszerekkel sikerült kimentenie Svédországot a gazdasági válságból és az EU legerösebb gazdaságává tennie.
Persson éppen olyan ortodox módszereket használt, mint Gyurcsány és Bajnai. Pl erösen emelték az adókat, csökkentették a költségvetési kiadásokat (pl. a családi pótlékot és a munkanélküli segélyt) és lám meg lett az eredménye. Magyarországnak is meg volt az esélye, a mai unortodox politika viszont csak a kilátástalan nyomorba vezet.
15.
Dodgem
2012. 02. 02. 20:43
Ha diszidálnák Svédbe a nevedre vennél-e?
16.
Mayer (látogató)
2012. 02. 02. 21:21
Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába
Ha a rendszer tenyéren hordott (megélhetési) nyafogósa politikai menedékjogot kap Kanadában, akkor valahol, valami alapvetően el van "kefélve" a világ értékrendszerében.
Itt ugyanis arról van szó, hogy végre egy roma honfitársunk, ahelyett, hogy elment volna Borsodba, Hevesbe, Szolnok megyébe tanítani és nevelni, vagyis az alapvető együttélési minimumokat az etnikai társainak megtanítani, elkezdte a "nagypolitikát".
Brüsszel, London, Párizs... La dolce vita...!
Közben meg az általa védeni hivatott romák csúsztak és csúsznak, csúsznak le, szinte megállíthatatlanul...!
Mire lehet hivatkozni Kanadában egy politikai menedékjog kérelemnél?
Az előző kormány kedvence voltam, de mégis elnyomtak...???
Javaslom a kanadai bevándorlási hivatalnak:
Tegyenek egy próbát!
Telepítsék le Mohácsi Viktóriát (milyen szép neve van, olyan, mint egy államé Ausztráliában, nem inkább oda kellett volna menni...) szóval kapjon egy pár száz km² nagyságú területet Kanada közepén.
Lássák el minden olyan szerszámmal, ami "nyélben" végződik!
1 év múlva menjenek ki megnézni, mire jutott...
Ha túlélte, megéri a kanadai állampolgárságot, he nem...?!
17.
pietnik
2012. 02. 03. 8:16
(imisti)
Mayer!
Ha elolvastad volna a cikket figyelmesen,akkor feltünhetett volna,hogy MV korábban már az életveszélyes fenyegetések hatására rendőri védelmet kért!
A roma-gyilkosságoknál pedig erőteljesen fellépett,és ennek hatására,gondolom,az életveszélyes fenyegetések megduplázódtak!!
Afelől pedig semmi kétségem nincs,hogy lett volna olyan elvakult barom,aki meg is csinálta volna!!
Számomra pedig az sem kérdéses,hogy egzisztenciális érvényesülése ,másképpen a megélhetése elé a mai jobboldali politikai akarat gördített áthatolhatatlan akadályt!
18.
pietnik
2012. 02. 03. 12:43
JKF!
Talán annyi a különbség,de az lényeges,hogy ott a megszorításokat volt mire bevezetni!Magyarországon az elmúlt huszonkét évben úgy lecsökkentek a fizetések,juttatások,és nőttek az árak,hogy bármilyen megszorítás milliókat dönthet nyomorba!Mint ahogy az már meg is történt.Valami mást nem lehetne kitalálni!?
Az odáig rendben,hogy Bajnai megállította a szakadék szélén az országot,de az meg más kérdés,hogy miért jutott oda!?
Mindenki körbetáncolja ezt a kérdést,kitérő válaszokat ad rá,csak a srófot tudja mindegyik meghúzni!Csak az a baj,hogy azon már nincs több menet,ha tovább húzzák,megszakad,és ki tudja ,mi lesz a következménye!!
Az pl. Bajnainál nagyon nem tetszett,hogy az ingatlan-adónál azt magyarázták,hogy nem baj ,ha a nyugdíjas nem tudja fizetni az adót,azt ráterhelik jelzálogként a házra,és majd az örökösök fizetik!
Mára már a lelendő örökösök is a padlón vannak!Ha megmarad ez a sarc,akkor Mo.-n bedől az örökösödési lánc, !Hülyeségből azt szoktam mondani,hogy a gyerekeimre csak az adósságot hagyom!Kár volt!Mert ez majdnem biztos így lesz!!
Tegnap azt olvastam valahol,hogy az EU-ban,és az EU.-n kívül is azt rebesgetik,hogy a dolgozókat is olyan keresethez kell juttatni,hogy jól megélhessenek a keresetből!
Szép,szép,de csak akkor jut az eszukbe ilyesmi,mikor már majdnem bedőlt az egész világ?!
Az USA-ban így lábaltak ki a válságból 33-ban!És ez most nem jutott eszébe senkinek?!Vagy megvárták,míg minden szarjancsi megszedte magát,és olyan hatalomra tett szert,hogy semtexxel sem lehet kirobbantani onnan?!Hogy lehet az,hogy a közgazdász Obama a válság idején olyat tesz,hogy 8000 milliárd dollárral a válságot előidéző bankokat segítette meg,és példáját majdnem mindenki követte,közben vastag szájjal kommunistáztak,közben éhséglázadástól retteg az egész kapitalista világ?!
Ez számomra érthetetlen,és még érthetetlenebb a XXI sz. elején!!
Én tanultam ML -izmust! Ezek mind szépen oktatás tárgyát képezték,és ezeknek a következményeknek a bekövetkezését szinte másodpercnyi pontossággal megjósolták!De mára az elméletet teljesen megtagadták,megbuktatták a hirdetőit,és komenyistáznak ész nélkül!
Ennyit a mai józan világról!!
19.
JFK2008
2012. 02. 03. 13:54
pietnik
A számtalan felkiáltójelet nem kommentálnám, pedig lehetne.
Magyarországon a többség abból indul ki, hogy az "emberek" szegények az állam pedig gazdag. Ez pedig pont fordítva van. Az állami túlköltekezés révén a zemberek, különösen a középosztály meggazdagodott és az államnak csak az adósság jutott. Most az államadósságot és az adósságot megszüntetö struktúrális reformokat éppen a középosztálynak kell kifizetnie.
Pontosan ez volt az egyenlet megoldása Svédországban is. Az, hogy a svéd fizetések háriomszor-négyszer olyan magasak, mint a magyar fizetések nem azt jelenti, hogy a zemberek 3-4-szer annyi rántott húst esznek, mint Magyaországon, mivel a megélhetési költségek és az adók jóval magasabbak, mint Magyarországon. Mondjuk te is kevésbé irigyelnéd a svédországi életet, ha 100 eFt-nak megfelelö összeget kellene havonta a gyermekeid óvodaköltségeire fizetni.
Magyarország csak úgy mászhat ki a slamasztikából, ha most a lakói segítik meg a magyar államot. Ez pedig nagyon fog fájni, legalább is jobban, mint akkor, amikor az állam költekezett túl azért, hogy az állampolgárok életszínvonalát kölcsönök terhére növelje.
20.
pietnik
2012. 02. 03. 18:35
Na,azért ez nem egészen így van!A fiam Svédországban dolgozik,tehát van fogalmam arról,hogy
mi a különbség Mo.és Svédo. között!Vagy nem kell messzebb menni,itt van a szomszéd Ausztria!
Bevallom,hogy támogattam a rendszerváltást,mert úgy gondoltam,hogy legalább a szomszéd
példája ragadós lesz!Na,ezt a vonalat nem mondom tovább,mert túl bonyolult lenne!
Annyit azért elmondanák,hogy éppen tegnap hallottam a mtv-ben,hogy hogyan is van a sógoréknál a válság kezelése óta!Még 2009-ben ment a szöveg,hogy ott létrehozták a a szegények áruházát,ahol jóval kevesebbért vásárolhatnak azok akiknek a jövedelme 800 eut nem éri el!Tegnap már ez a határ 950 eu volt!Azt lehetne hinni,hogy kamu,de nem -ezt a magyar királyi tv -ben mondták!Ez azt jelenti,hogy abban a bizonyos áruházban vásárolhatnak mindazok,akiknek 950 eu a fizetésük,ha a házas felek mindegyikének ennyi,akkor ez az összeg mindkettőjükre vonatkozik!Ez azt jelenti,hogy ha a család jövedelme nem éri el a 1900 eurót,akkor ők szegénynek számítanak!És az áraik pedig gyakran alatta maradnak a magyarországi áraknak!
Svédben is ugyanaz,az árak nem magasabbak ,mint nálunk,és Delisa korábbi postjából tájékozódhatsz,hogy mennyi is az adó,és mennyi juttatás jár,többnyire ingyen az állampolgároknak!
21.
pietnik
2012. 02. 03. 18:46
A másik pedig arról szól,hogy a rendszerváltás nem erről szólt ,hanem a következőről:
-ha szar volt a szocban a termelékenység,akkor mára annak óriási módon fel kellett volna futnia!
Az állam alacsony béreket tudott csak biztosítani,akkor mára legalább a magyar dolgozók fizetésének el kellene érni legalább átlagban a "nyugati" bérek felét!
Nem volt szabadság akkor?..És ma van?-igen ,egyeseknek,akik nagy hangon szidták akkor,és ma a szocializmust,annak aellenére,hogy szabadabbak voltak akkor is,mint mi,annak van ma is!
És ezt vég nélkül lehetne folytatni!Csak nem érdemes ,mert nem hallhat erre a kutya sem!
És abban tévedsz,hogy az állam szegény!Legalább is,az államot nagy hangon képviselő mindenkori senkiháziak nem azok!Akiktől pedig be akarják hajtani az állami bevételeket,azoknak már alig!
Vagy te nem látod a készülő,félig már kész rabszolgaságot!?
Aztán azt pedig nem gondolta senki,hogy ott,ahol több a dolgozók fizetése,,ott kétpofára reggeltől -estig rántotthúst zabálnak!
Pl.alkoholhoz nagyon nehezen jutsz hozzá,és nem kilószámra veszik a húst sem naponta.
Nem is ez a jó kereset,a jó élet ismérve még véletlenül sem!
Szóval,még mindíg azt kérdezem,hogy a rendszerváltás miért nem svéd,vagy osztrák mintát célozta meg,miért lett a szabadrablás hazája Mo.?!
22.
pietnik
2012. 02. 03. 18:48
No,meg a pénzéhes,ötletelő szélhámosoké!
23.
cselcsabi
2012. 02. 03. 21:44
Tényleg? A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány adókat emelt? Ezt most hallom először. Ők maguk másról sem fecsegtek, mint az adócsökkentésről.
24.
gbj (látogató)
2012. 02. 04. 11:29
Szarok Svédországra.
25.
JFK2008
2012. 02. 04. 17:55
25. gbj (látogató)
Svédország is szarik rád, úgyhogy kvittek vagytok.
26.
JFK2008
2012. 02. 04. 17:59
21. pietnik
A rendszerváltás támogatása önmagában még kevés. Attól még nem lesz olyan, mint a sógoroknál. Szorgos munka és egy csipetnyi intelligencia is jól jött volna. Most viszont úgy tünik a te helyzeted tök reménytelen. Részvétem.
27.
tarrantula nebbula
2012. 02. 05. 4:50
- irreleváns szöveg, törölve -
28.
rodosto (látogató)
2012. 02. 05. 17:28
- irreleváns szöveg, törölve -